csütörtök

Ma kissé hektikus, vagy inkább paprikás volt a hangulatunk az irodában, úgyhogy a "szopóág" kifejezés nyomán megalkottuk a "Sucking Division"-t, mint üzletág, természetesen nem a pornográf tartalomra utalva. Ilyen és ehhez hasonló közepes színvonalú poénokkal azért sikerült oldani a feszkót talán.

Ezt leszámítva enyhe felfelé ívelő pályán halad a kedélyállapotom. Újra foglalkoztat a tandemugrás gondolata, ismét előtérbe került San Francisco is. Kicsit megnyugtat, hogy nem pörög most annyira tovább a fehérvári meló történet, így aztán most nem is foglalkozom vele. A múlt hét pénteki kiborulás után kellett ez a kis kilégzés, majd ha lesz min, akkor gondolkodom újra.

Örülök annak is, hogy sikerült egy ovis anyukával a gyerkőcök révén kicsit összehaverkodni, szintén egyedülálló anyu, tegnap meghívtak minket magukhoz, a skacok játszottak, mit meg borozgattunk, jó volt nagyon. Ma a lányom közölte, persze csak a fülembe súgva, nehogy meghallják, hogy D. az ő szerelme, és persze ez kölcsönös. Notessék. Maholnap férjhez megy. :)

4 megjegyzés:

  1. Én má' nem tudom ezt követni, de legalább D. nem egy Loló, ha érted. :D Egyébként beszarok tőlük, a kissrác majdnem egy fejjel magasabb nála, és ahogy átöleli, Manci meg közben lehajtja a fejét olyan kis szégyenlősen és ő is megöleli, hát látom magam előtt őket 20 év múlva ugyanígy. :D (És persze azonnal hét lakat alá szeretném zárni a lányomat. :D )

    VálaszTörlés
  2. Behalok!!!! Te jo eg, milyen hamar felnonek Uristen. Levi meg csak gondolkodni sem gondolkodik semmi ilyesmin. Hany eves a kissrac? :)

    VálaszTörlés