- Ez olyan, mint amikor vak vezet világtalant?
- Nem.... Ez olyan, hogy rohadt sötét van, és nagyon sokan vagyunk a szobában.

Csak egy átlagos munkanap.

De bírom ezt a csávót, még mindig! Na érte Európán belül szinte bárhová elmennék! De mondjuk csípném azt is, ha kis hazánkba látogatna. Ugye, Cuccer? :)

Na most például egyből az ugrott be, hogy többet nem lesz már annyira egyszerű elmenni egy nagy koncertre mondjuk az Arénába, mint eddig.... :( Mert eddig 20 perc alatt otthon voltam onnan. Aztán meg rögtön az, hogy autóval végülis csak plusz 1 óra....

Azért hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem esem kétségbe sokszor. Azt végképp nem gondoltam volna, hogy egy beküldött önéletrajzra már másnap reagálnak, majd a kitöltött tesztem eredményei alapján (műszaki és angol) a következő nap döntéshozó elé kerül. OK, személyes interjú nem volt, nem tudom mennyit fizetnének, tehát tulajdonképpen még semmi konkrét nincs, de azért... Félek, na. Sőt. Be vagyok sz@rva!

Néztem albérleteket is már, csak tájékozódásképpen persze....

Félek na. Hogy nehogy megbánjam. Bár ahogy Dia mondta, inkább ezt bánjam meg, mint 50 évesen azt, hogy nem tudtam elengedni ezt a lehetetlen helyzetet.

Este azon gondolkodtam, hogy amikor az ember már fájdalmat sem érez, meg szomorúságot sem, meg sírni sem tud, csak úgy van, az vajon jobb vagy rosszabb, mint ez előzőek?

Egész nap arra "gyúrtam", hogy majd miután Manci elaludt, jól kibőgöm magam, alszom egy közepeset és reggel hellyel-közzel okés leszek. Na ehhez képest ebből annyi sikerült, hogy feküdtem az ágyamon, két takaró alatt rázott a hideg, zsibbadt a karom, a lábam, meg a tarkóm, és azt hiszem nem éreztem semmit. Próbáltam sírni, hogy legalább kijöjjön, tudod, amikor erőlteted hogy "öhö, öhö, brühühűűűű", de az istennek nem. Azóta sem. Nem tudom, de valahogy azt érzem ez nem jó így. Nem jó amikor bennmarad, elfojtod és belülről emészt. Anyu mondta tegnap hogy hát jó korán megkapod a leckéket az élettől. Hahh, na ja. Igaz. De nem mondom, hogy nem kértem őket, pontosan akkora barom vagyok én is.... Megint az a Vad Fruttik idézet ugrik be:

"Álmot kever kínnal

Hízelgőn kínálja

A bőröm alá kúszik

A lelkemet zabálja"

Azt hiszem hogy ezen az egész dolgon túl megint a hazugság fáj a legjobban. Na de mit is vártam? De tényleg....? Mit? Nem tudnék rá válaszolni én sem.

Mindenesetre most teljes erővel állás-, és lakáskeresésre kell koncentrálnom, minél hamarabb! Még hogy a menekülés nem megoldás? Hahaha. Dehogynem!

Na ez.... ez fájt. Akkor is ennyit tudtam mondani, amikor 2 tonnás súlyként a nyakamba dobta a hírt. "Ez fájt...." És őszintén remélem, hogy az a kis élet nem fogja soha érezni és megtudni, hogy aki az első között tudta meg az érkezését, csak annyit tudott mondani, hogy "Ez fájt....." Ő nem tehet semmiről.

A sors idióta és perverz fintora, hogy két órával előtte úgy hívott fel sógornőm, hogy "Szia, Nagynéni!". 

Egy ide, egy oda.

Azért ez kurvára fájt....

Állami támogatás a devizahiteleseknek:

"A másik támogatás a jól fizető adósoknak szól. Ők a már megismert fix árfolyamokon (euro: 250 Ft svájci frank: 180 Ft jen: 2,5 Ft) kérhetik a törlesztőrészletük megállapítását és az eddigi három év helyett öt éven keresztül az ezen az áron való törlesztést.

Most már ezzel a lehetőséggel a deviza alapú lízinget igénybe vevők is élhetnek.

További újdonság, hogy bár a meg nem fizetett tőketartozást továbbra is meg kell majd fizetni az öt év elteltével, de a kamatokat a költségvetés és a bankok fele-fele részben átvállalják. Ez egy komoly könnyítés az eddigiekhez képest, ugyanis a meg nem fizetett rész több mint fele kamattörlesztés, ennek pontos nagysága az eredeti és a még hátralévő futamidőtől függ."

Ezt a rögzített árfolyamos dolgot én abszolút elengedtem a fülem mellett eddig, bár nekem is majdnem duplájára nőtt a havi törlesztőrészletem. Viszont ez így, ebben a formában nem hangzik rosszul, úgyhogy megfontolom azért....

Nagyon örülnék, ha lehetne nyomni az agynak egy nagy "reset"-et. De azzal is kibékülnék, ha kicsit visszatekerhetném az időt. OK, igazából azt sem bánnám, ha egy érzéketlen köcsög lennék. Áh, elegem van....

Imádok Ikea ajándékkártyát kapni! Ilyenkor olyan dolgokat veszek mindig, amit egyébként biztosan nem vennék meg, hiszen pontosan ugyanolyan boldog lenne az életem 70 újabb teamécses vagy 15 mécsestartó nélkül, de mivel ez ajándék, hát akkor legyen. Ráadásul ilyenkor rászánok egy délután, és módszeresen végignézek mindent, megtapogatom az összes törölközőt, minden bögrét, és a képkereteket is. És aztán itthon szörnyen elégedett vagyok, hiszen mégiscsak ajándékba kaptam a teamécseseket, a gyertyákat, a mécsestartókat, a díszkavicsot, a "szivecskevirágot", a tejhabosítót, a fürdőszobaszőnyeget, és még egy csomó apróságot. :) Kevés kell a boldogságomhoz, tudom. 

A feng-shui szerinti szerelemsarkom meg már olyan perfekt, baszki, hogy mostmáraztán ideges leszek, ha nem jön az a rohadék herceg.

Mi, lányok

- Nagy hullámokat csináltunk kiskorunkban a kádban. (Mindiiiiig! :D De hát ez tök jó móka, nem?)

- Ha leülünk a fűbe elkezdjük tépkedni a fűszálakat. (Annyira adja magát!)

- A telefonunkkal szoktunk világítani a sötétben. (És nagyon örülünk neki, hogy végre van megoldás erre a nagy problémára! Mármint hogy mindig kéznél van a sötétben valami fényforrás. Volt egy vakus telefonom, aminek a vakuját funkcionálisan lehetett zseblámpaként használni, szóval ezt biztosan nem csak a lányok csinálják!)

- Nem értjük hova tűnnek el a ceruzáink, fél pár zoknijaink, csatjaink. (Én ha nem találom a fél pár zoknimat, mindig azt szoktam mondani, hogy biztosan a fél pár csatom mellett van - bár utóbbira most nem nagyon van szükségem.)

- Nem szállunk ki a kádból, míg meleg a víz, mert nem akarunk fázni. (Én azért nem szállok ki, mert szeretem a meleg vizet. :) )

- Azt mondjuk hogy úton vagyunk, miközben még el sem indultunk. (Én inkább úgy szoktam árnyalni, hogy "Mindjárt indulok", pedig még csak bugyiban vagyok.)

- Mentünk el úgy egy fájlt, hogy 'fheuksfgkwg' csak mert nem volt kedvünk jobbat kitalálni. (Hahahahahahhhaaaaa)

- Ha megtetszik nekünk egy szám rongyosra hallgatjuk azt napokig. (Múlt héten éppen a You know I'm no good volt ilyen, előtte a Back to Black, meg a Van az a pillanat....)

- Percekig tanulunk, és több órás szüneteket tartunk. (Avagy, ha tanulni kéne, minden más fontosabb lesz.)

- Bepánikolunk, ha egy teszten sorban ugyanazt a betűt karikázzuk. (Na de ki az a hülye aki úgy csinálja meg a tesztet hogy egymás után öt a) a jó megoldás?)

- Nem lógatjuk le az ágyról a lábunkat, nehogy megegyék a szörnyek. (Még akkor is ha az ágy alá csak egy papírlapot lehet becsúsztatni. Biztosan vannak lapos szörnyek is.)

- Kiskorunkban a kiürült tusfürdős flakonokkal játszottunk a kádban. (A lányom éppen ezt csinálja)

- Elalvás előtt mindig megszámoljuk hány órát fogunk aludni. (Ezt igenis muszáj tudni!)

- Bevizezzük a fogkefét, mielőtt fogkrémet nyomunk rá. (Dehát úgy jobban habzik!)

- Idiótán vigyorgunk, miközben olyat írunk valakinek, ami nekünk tetszik. (De ha egyszer vicces.)

- Nem értjük, hogy amit kivettünk a dobozból miért nem megy vissza bele. (Mert ha csak egy picivel nagyobb lenne a doboz, már nem is lenne semmi gondunk.)

- Fürdés után órákig ücsörgünk a szobánkban törölközőben, csak mert lusták vagyunk felöltözni. (Ez mondjuk rám nem igaz, én azonnal felöltözöm, mert a vizes törölközőben fázom.)

- Ha valami ropogósat eszünk elgondolkodunk, hogy mások is ugyanilyen hangosan hallják e. (Egyszer már rá is kérdeztem.)

(Facebook-ról)

Kaptam:

"with cream brulée"

Mit is mondhatnék. :D Találó!

Ma annyiszor hallottam azt, hogy "húúú de bátor vagy", hogy szinte elhittem. Nem akartam mondani senkinek, hogy ez csak egy hajvágás, sajnos ezzel nem váltom meg a világot. Na jó, a sajátomat talán. Persze nem ezzel, nem csak ezzel. 

De már majdnem kész!

Annyira kiver a víz ezektől a "gyűlöljük együtt a Valentin-napot" mozgalmaktól. Legfőképp ez idegesít: "Ne csak ezen az egy napon szeressük már egymást! Bármelyik nap vehetek a pasimnak/csajomnak/férjemnek/feleségemnek bármit." Most őszintén... Olyan rohadt nagy energiaráfordítás venni egy nyomorult szál virágot a pasik részéről, vagy valami csokit a csajok részéről? Ezért megy a pofázás már egy hete több fórumon, hogy mekkora hányás a Valentin-nap. Szerintem meg az hányás, ha ez valakinek nehezére esik. Ha meg valaki a párjával nem tartja, akkor nem tartja, nem kell véres szájjal mindenhol hirdetni hogy "mi majd akkor ünnepeljük a Valentin-napot, amikor az Amcsik a busójárást". Jaj hagyjuk már ezt....

Pontosan ilyen indokkal a névnapot is lehetne köpködni, elvégre mekkora baromság már, hogy annak örülünk hogy valakit Bélának vagy Józsinak hívnak.

Arról nem is beszélve, ha már a nagy magyarünnepesdinél tartunk, megkérdezném a mai mondjuk harmincas korosztályt, akik szerintem a legjobban fröcsögnek a Valentin-nap ellen, hogy vajon húsvétkor a fiúk hány lányt locsolnak meg? És a lányok hogyan várják a locsolókat? Vagy inkább mindenki elhúz hosszú hétvégézni valahová? Ja, hogy ez mindegy....

Ez a hétvége nagyon zsúfoltan telt, illetve úgy mondanám, hogy programokkal teli, mégiscsak jobban hangzik. Pénteken volt egy farsang, majd egy meglepetés születésnapi buli, szombaton családfakutatás, bár az nem mozgalmas, csak izgalmas, vasárnap meg még a szülinapi buli folytatása. Így aztán nem is jött rosszkor, hogy ma áramszünet van az iroda utcájában, ezért elküldtek mindenkit szabira, legalább kipihenem a hétvégét.

Ez a felmenő keresés egyébként tényleg érdekes dolog. Anyai ágon, illetve anyai nagyapa ágon kering egy családi legenda, mely szerint a lovászfiú becserkészte a grófkisasszonyt, ennek próbáltunk utánajárni Anyuval. Egész sokáig, az 1800-as évek közepéig sikerült visszakeresni az ősöket, és a nemesi származás sem kizárt. A Veszprém Megyei Levéltárban találtunk egy olyan dokumentumot, ami a család azon ágának nemességigazoló okiratát rejti, de ezt online nem lehetett megnézni, úgyhogy egyszer személyesen kell utánajárni a dolognak. Egyébként az az ág szentgáli, mindenki, úgyhogy az van tervben, hogy egyszer oda elmegyünk és - persze ha van mód rá -  a református templom keresztleveleit böngésszük kicsit.

Sajnos én az apai oldalt itt nem tudom visszakeresni, pedig arra is nagyon kíváncsi lennék. 

Ja, ha érdekel valakit: https://www.familysearch.org/ Rengeteg türelem kell hozzá, és nem kevés logikai készség. 1895-től könnyebb, mert Magyarországon akkortól van anyakönyvezés, és az anyakönyveket lehet lapozgatni, lassabb, de pontosak az adatok. 1895 előttről egyházi adatok vannak, keresztelők, házasságkötések, de nem mindenhol említ évszámot, ott kell találgatni. (Szentgálon pl, meggyőződésem hogy három család élt: Pongrácz, Kajdi és Szabó. Ők a mi felmenőink. A szerintem kb 3000 lelkes faluból ők voltak 1500-an, az biztos. :D Minden generációban legalább két Károllyal, két Sándorral és három Jánossal.)

Femina.hu-n találtam ma a következő képgalériát: "Szexhelyszínek a lakásban". Szóval nem tudom, lehet az internetes újságírásnak alja? Mert akkor ez azért nagyon közel áll hozzá. És akkor le is írja hogy miért jó mondjuk a szőnyegen, a kanapén vagy az ágyban (!) szexelni. Nem tudtam, nevessek vagy sírjak rajta. Ennyire ne legyen semmi ötletük, elég szánalmas.

Ma kézhez kaptam az ítéletünket a válásról. 

"A közös gyermek születésévek összefüggésben alperes részéről érzelmi megingás következett be, amely végül a felek közötti életközösség megszűnéséhez vezetett."

Tűriné kommentje: "Ilyen szépen sem fogalmazták még meg hogy félrekúrt...."

Tudom, alapvetően nem vidám téma, de akkor is jót nevettünk rajta. Végülis.... Ha már én nevetek rajta, akkor másnak is ér.

Lehet, hogy gyökér vagyok, de én rosszul vagyok már a MALÉV-ot sirató szaroktól. Ma egy MALÉV mintás műkörmöt láttam például az egyik közösségi oldalon, emléket állítva ezzel "megboldogult" légitársaságunknak. OK. Én is sajnálom, persze. Tényleg szomorú és rossz. De szanaszét posztolni a nyomorult Facebookot cikkekkel, " :( " szmájlikkal, csatlakozni az összes létező csoporthoz, amiben szerepel az hogy "MALÉV", ez már akkora póz! Anno ősszel Steve Jobs-nál éreztem ezt. Őt is mindenki sajnálta persze, na de 3 hétig másról sem szólt az internet, és nem az a bajom, hogy a hírportálokon minden nap kijött egy újabb cikk, bár ezt sem tartottam feltétlenül indokoltnak, hanem hogy az üzenőfalamon hetekig ő szerepelt. Az egyik kedvenc ékszerdizájnerem is 2 napon belül kidobott gyorsan egy Jobs-kollekciót, na az tette be nálam végképp a kaput. 

Vajon ha a Pick csődbe menne, akkor lenne téliszalámis műkörömminta a Facebookon?

Régen, tényleg régen, mondjuk egy laza 15 éve, imádtam a Bon Jovit. A bandát is, meg hát természetesen - mint minden kislány, meg gondolom nagylány - a pasit is. Főleg nyilván a Slippery meg a New Jersey albumaikat, na nem mintha akkor frissnek számítottak volna, de kétségtelenül a legjobbak, szerintem mind a mai napig.

Az elmúlt 3 órában kétszer hallottam a You give love a bad name című remekművet. Egyszer a rádióban, ami eleve meglepett, aztán meg ebéd közben. A hangszóróból áradt a hatalmas némaság, de úgy konstans már vagy 20 percre, majd egyszer olyan kellemes hangerővel "Shot thorough the heart, and you're to blame". 

Vettem az üzenetet.

Az egy végtelenül szimpatikus jellemvonás, amikor valaki a saját egoját kizárólag úgy tudja növelni, ha a másikét a sárba tiporja. Nagyon nehéz ilyenkor nem Igazmondó Juhászt játszani, és felhívni az illető figyelmét arra, mekkora gyökér.

Ez még a múlt héten történt, talán csütörtökön.

Akkor már javában tartott ez a hideg. Az egész fejemet sapkába-sálba bújtatva, behúzott nyakkal rohantam az irodába, ráadásul kivételesen úgy tűnt, végre, a héten először nem kések el. Akkor szembejött egy ember, vörösre fagyott kezében térképet szorongatott, megszólít, hogy tudnék-e segíteni. OK, gondoltam valamit keres. Végülis, tulajdonképpen így is volt.

Belekezdett egy eszméletlenül zavaros történetbe valami buszról ellopott táskáról és laptopról, Zala megyéről, rendőrkapitányságról és önkormányzati hivatalról, aminek a felét sem értettem, pedig szövegértésből mindig jó voltam. Közben már gyakorlatilag a villamossínre hátráltam, főleg amikor megláttam, hogy az elsőre normális külső egy kirohadt fogú, habzó nyálú embert takar. Ő közben rendkívül illedelmesen (mármint felém illedelmesen), magázódva, de egyre többet bazmegelve,majd bocsánatot kérve adta elő a történetét, szidta a rendőröket, a várost, meg ki tudja még mi mindent, félig már a hátamnak. Aztán persze jött a lényeg - egyébként tényleg nem tudom mi a bánatnak állok én meg mindig mindenkinek, ráadásul amikor érzem, hogy úgyis csak tarhálás lesz belőle, miért nem húzok el a francba egy szó nélkül - ő minden értékét letétbe nálam hagyja (haha), adjak neki pénzt, amiből hazamehet busszal. Persze megint így "Ön" meg úgy "maga", meg amúgyis keziccsókolom. Mondtam, hogy nem tudok pénzt adni neki. 

- Baz'meg a kurva anyádat! - így ő.

Hirtelen homlokomig szaladt a szemöldököm, sok mindenre számítottam, de azért egy ilyen karikás anyázásra nem. Muszáj volt röhögnöm utána, hiába no, soha nem anyáztak még le 7:57-kor. 

És persze elkéstem....

Connections

- Anya, neked ki a férjed?

- Apa volt, de már nem.

- Akkor majd én szerzek neked másik férjet!

És mindezt olyan komoly átéléssel, hogy már-már elhittem neki! Persze aztán nem értette min röhögök.

Ma igazán gyönyörű hópelyhek estek. Olyanok, mint a rajzokon meg a képeken. Kicsit feledtette is talán az újabb kis lelkembetaposást. Sajnos van, hogy annyira nem mozogsz valakivel az adott helyzetben egy hullámhosszon, hogy jó nem sülhet ki semmiféle kommunikációból. De legalább a hópelyhek szépek....

A napok óta tartó "riogatás" után megérkezett a hó, ide fővárosunkba is. A héten, csütörtökön egy bácsi figyelmeztetett, hogy jobban tenném ha jól bevásárolnék, mert néhány napon belül csak katonai autók tudnak majd kenyeret hozni. Bájosan mosolyogva megköszöntem neki - miután még meghallgattam, hogy ő, amikor akkora volt a fia, mint Manci, a hátán vitte őt a hóban a három kilométerre lévő óvodába, amikor a felesége a csokigyárban (Willie Wonka?) dolgozott, ő meg a vasúton, bírom az ilyen mesélő kisöregeket - bár én, helyes vagy nem, nem tartok attól, hogy itt Pesten lenne ilyen gond. Bevallom őszintén, a híradóban én kissé pánikkeltésnek éreztem, ahogy mutogatták, hogy mindenki ész nélkül bevásárol.... Teszem hozzá, a valóságban is szembesültem vele, ennyien még nem voltak abban a boltban, ahová járok, pedig mindig ilyenkor szoktam menni, és a tartóskenyeres pult üres volt.... Persze, vannak olyan országrészek, ahol muszáj, de azt gondolom hogy konkrétan nem a Budapest környéki multikat kellene mutogatni a ertéell híradóban. No mindegy.

Fel is hívtam ma nagymamámékat, akik az Őrségben élnek egy pici faluban, hogy hogy vannak és mi újság. Mama sem értette ezt a készültséget, azt mondja "Csak tél van, az ilyen!". Igaz, náluk éppen akkor kezdett csak esni a hó, de amíg ő nem aggódik, addig szerintem nekünk sem kell. Pedig azt a falut aztán el tudja zárni a hó a külvilágtól, és mindabba az egy darab boltba akkor tutira nem jön kenyér.... Az egyetlen gondja az, hogy megállás nélkül hordani kell a tűzifát, és nagyon gyorsan fogy, és nagyon drága. Ilyenkor azért egy pillanatra mindig elszégyellem magam, hogy nekem a legnagyobb gondom a hidegben, hogy a konvektor egész nap hatoson megy.... 

És, milyen érdekes, pont miután beszéltem velük, közösségi oldalra az unokatesóm (vagy Apu unokatesója.... bevallom töredelmesen pontosan nem tudom hogy ki ő nekem, kislány koromban találkoztunk személyesen utoljára) kitett egy kis gondolatot:

"A falu végi suliba is úgy mentünk, hogy a méteres hóban utat vágtak a szüleink. Senki nem pánikolt, vagy keltett pánikot azért mert tél volt, van:-)))Micsoda gyönyörű telek voltak, csilingelő csengettyűs lovas szán, hóember répa orral, meg a piros lukas fazékkal a fején, szánkózás a suli mögötti domboldalon, hatalmas ugratókkal.A hétvégeken pedig kukoricaszárral jéghoki a patak parton ami kiöntött és befagyott. Emlékeztek a dupla élű korira amit a cipőre fel kellett kötni? A megszámlálhatatlan mennyiségű unokatesóimmal sorba álltunk az egy pár koriért:-))Volt aki pórul járt mert beszakadt alatta a befagyott bombalyuk- akkor még olyan is volt:-))Drága jó nagymamám összetrombitált minket a disznótorok idején délután. Falu végi háza pitvarából elhallatszott messzire hivogatása.Paleoilit kaják? Hahahahah, minden normális falusi így étkezett, nem keverte össze az évszakokat, nm evett februárban epret, hanem a bespájzolt répát, káposztát, babot és krumplit, meg a finom elrakott savanyúságokat."

Egyébként az, aki pórul járt mert beszakadt alatta a befagyott bombalyuk, az az én jó édesapám volt.

Én ma pont akkor indultam el itthonról, amikor elkezdett úgy igazán esni a hó, és még nem járták le az autók, és nem tisztogatták le a járdákat sem. Szeretem ilyenkor a belvárost. Lelassul. Az autók is lassabban mennek, a járdán sem rohan senki. Aztán persze egy óra múlva már minden tiszta sólé.... Mondtam is Anyunak, amikor figyelmeztetett, nehogy elessek és összetörjem magam (ismer?), hogy itt aztán ilyet nem nagyon lehet, mert órákon belül mindent felsóznak. Aha.... Csak azt nem tudtam még akkor, hogy a csizmám meleg, bélelt, meg minden ami kell ilyenkor, de a talpa "slick gumi". Hát én akkorát estem majdnem már a bejárati ajtón kilépve, aztán a liftből kilépve, hogy öröm volt nézni. És még vagy háromszor úgy út közben. 

Ja, és a másik.... A legkirályabb találmány télen: a havas lépcsőre hanyagul odavetni egy kartondarabot. Mint a snowboard, baszki. Nagy azon is estem kis híján, vagy kétszer. Jó móka az első hó a városban. 

Azt azért nagyon sajnálom, hogy éppen azon a hétvégén van az első igazi hó, amikor Manci nincs velem. :(

 *sóhaj*

Mindigis csíptem a H&M-et, mostantól ha bemegyek mindig magam előtt látom majd ezt a 00:31 másodpercet.... (Beckham-et csak azóta csípem, mióta öregszik.)

Immáron másfél hónappal karácsony után mi még mindig mézeskalácsot sütünk. Hááát ez van, végülis jó, nem nagy cucc, és kizárólag élvezeti célokat szolgál (=megesszük, csak a rend kedvéért mondom), a cukormázzal pöcsölés kimarad, illetve kettő darabra korlátozódik, amit Manci készen vett, színes dekortollal pancsol össze. 

Viszont azt hadd jegyezzem meg, hogy graham lisztből eszetekbe ne jusson mézeskalácsot sütni.... Én sem szándékosan tettem, nemes egyszerűséggel elfogyott mezeibéellötvenötfinomliszt, és még egyszer pár hete vettem egy ilyen graham csodát, mondván mostmáraztán olyan rohadtul egészségesek leszünk, hogy az szinte fáj. Ez az amúgy abszolút könnyen "kezelhető", Cucka-féle tészta a jóisten kedvéért sem akart összeállni, már annyi plusz lisztet tettem hozzá, hogy ettől jelen állapotában, frissen kisülve dobócsillagként funkcionálnak a legjobban, de az a nyomorult csak ragadt, folyt, szétesett, baaaaa. 

Az egyik mondat, amit soha nem mondj a gyerekednek: "Sietünk, el fogunk késni." Borítékolhatóan átkapcsol egy relé az agyában, és a következő történik, tetszőleges sorrendben:

- öltöztetésnél elszalad, vagy nem hajlandó felöltözni;

- ha sikerült felöltöztetni, tuti hogy nem megfelelő a szett, és jön a(z első) hiszti, vagy ha tud, levetkőzik;

- éhes;

- szomjas;

- a játékosdoboz legaljáról kell kiválasztani valamit, amit az oviba magával szeretne vinni;

- amikor végre menetkész állapotba kerültök, természetesen pisilni és/vagy kakilni kell.

És ilyenkor a legnehezebb viszonylagos nyugalmat erőltetni magadra, mert amint megérzik, hogy nem csak hogy sietni kellene, de ráadásul megy fel a pumpa is Anyában, hardcore módra váltanak, és ott aztán lesz minden, mint karácsonykor. A vége egy égnek álló hajú szülő és egy bőgő gyermek. És a nap még csak most kezdődik....