szombat

London

Szóval....

Elöljáróban annyit, hogy az egyik legjobb döntés volt, hogy elmentem erre a koncertre, mert a kb 48 órás út minden egyes perce megérte. 

Kedd késő délután indult a gépem Feri 1-ről. Egészen nagy bakot lőve sikerült gyakorlatilag pont a szárnyra ülnöm, hát sose többet. Hangos volt, mint a dög, meg amúgysem túl megnyugtató. Viszont a Balaton fentről elképesztően szép, landolás előtt pedig még a naplementét is láttam élő egyenesben az égből, ez kárpótolt azért rendesen.

Lutonról taxival mentem Watfordba kedves vendéglátómhoz. :) Akkor tudatosult bennem igazán hogy Angliában vagyok, nem értettem ugyanis hogy "Ali" (a taxisofőr) miért az anyósülésre ül be. Aztán amikor elindultunk majdnem rászóltam, hogy b*zmeg a szembe sávban mész. Tegnapra végülis már egészen megszoktam ezt a hatalmas idiótaságot, hogy ők "fordítva" vezetnek, úgyhogy hazaérve hirtelen azt sem tudtam hogy most akkor honnan is fog jönni az autó...?

Első nap elmentünk egy pizzériába vacsizni, ahol a falon Joe Pesci nézett csúnyán DeNiro társaságában, azonnal szimpatikus lett a hely. :)

Másnap meg indult a nagy kaland. Reggel elég korán elindultam már Londonba, persze faszán eltévedtem a városban, és kb fél órát keringtem mire megtaláltam azt a rohadt vasútállomást, no mindegy, meglett, úgyhogy pattantam is az első vonatra Londonig. Ott egy rövid séta után metróval bevetettem magam a városba, és sorba látogattam a legnagyobb nevezetességeket. Na nem mindet, azért egy nap elég karcsú mindent végigjárni.

Legelső és legfontosabb lépésként megkerestem a klubot, az esti koncert helyszínét az Oxford street-en.


Aztán tettem egy kis kitérőt a Soho Square Garden felé, tényleg kicsi volt, mert maga a park is kicsi, de helyes a kis "Hófehérke házikóval".


Innen visszasétáltam a metróig, és elmentem a Picadilly Circus-re, ahol kicsit csalódtam, mert leszámítva a rettenet tömeget, és a magyarországnyi méretű kivetítőket, nem nagyon volt semmi. Persze a szokásos boltok meg ilyesmi, de valahogy többre számítottam. Nem tudom mire, de nem csak erre. Mindegy. :)


Itt indult a komoly séta. Elmentem a The Mall-ig, aminek a végén (illetve az elején, de nekem a vége volt) van a Buckingham palota. Na itt már teljesen jól éreztem magam, London, baby, ezer angol lobogó, "black cab"-ek százával, balra a St. James's park, fülemben Everlast, nap süt ezerrel, levetkőzöm pólóra, felteszem a napszemüveget, és még talán dúdolok is. Szinte "flow-élmény".


A palotánál kb 10 perccel késtem le az őrségváltást, mondjuk annyira nem zakkantam meg tőle, de ha már éppen akkor arra jártam, akár láthattam is volna. Mindegy, kicsit ücsörögtem a kút lépcsőjén, térképet csekkoltam, útvonalat terveztem, és továbbindultam a Westminster híd felé. A következő kvázi "flow-élmény", balra St. James's park, egyre melegebb, és a távolban már közelít a Big Ben. Az a ríl London, de tényleg, nekem olyan mint Párizsban az Eiffel torony.


A hidat elérve aztán a Westminster apátság következett, nagy hévvel megindultam a bejárat felé, azután nagyjából akkora lendülettel fordultam vissza a 18 fontos beugró láttán. Értem én, hogy azért mégiscsak, na de ezt kissé sokalltam. Vissza a híd felé, London Eye messziről, fel kéne ülni, de azt a híd másik végéből is láttam, hogy eszméletlenül sokan vannak, úgyhogy elvetettem az ötletet. Majd ha legközelebb megyek, ha lesz legközelebb, és remélhetőleg nem egyedül, majd akkor.


A Trafalgar square felé tartva sikerült beleszaladnom egy tüntetésbe, nem volt semmi extra, csak sok hangos ember meg sok rendőr, tanárok tiltakoztak amennyire kivettem, és a nyugdíj volt a "téma". Nem tudom pontosan mi, nem olvastam utána, bevallom töredelmesen kevéssé érdekelnek az angolok nyugdíjgondjai (bocs). A Trafalgaron már kissé fáradt voltam, ücsörögtem a napon a szökőkút szélén egy hosszabb időt, és azon gondolkodtam hová kéne még menni a következő kb 2 órában.


Ahogy felálltam hogy elinduljak valamerre, láttam egy buszt, végállomás "Covent Garden". Térkép ellenőrzés, aha, nincs messze, akkor menjünk el oda. Kifejezetten tetszett, elég sok időt elbóklásztam itt. Azt hiszem az Apple Market miatt tetszett a legjobban, ahol kézműves cuccok voltak, itt tettem szert magamnak a londoni szuvenírre, egy ezüst kiskanálból készült gyűrű formájában. Tőle. Eszméletlen cuccai voltak a pasinak, egy villa- vagy cukorcsipeszkarkötőt még simán elfogadtam volna, na de azt is majd legközelebb, engedem hogy megvegye nekem valaki hehehe. És mesélt róla, és méretre igazította és szétbontotta hogy lássam az évszámot, bánom már hogy nem fotóztam le őt, később szerettem volna de persze mindig voltak nála.



Beszereztem még az ajándékokat, és úgy döntöttem hogy elfáradtam. Úgyhogy megközelítettem a találkozási pontot (Oxford Circus), kajáltam egyet, majd kinéztem egy padot és ültem. :) Nagyon elfáradtam, elmondani nem tudom mennyire. Szándékosan nem tömegközlekedtem többet, szerettem volna sétálni, és nem bántam meg, nagyon jó volt ez így. Tudom, kimaradt pár dolog, a Tower pl, de remélhetőleg eljutok még Londonba máskor is.

Egy dolgot még mindenképpen megjegyeznék. A feliratok. Gyengébbek (és turisták) kedvéért.

"Nézz jobbra!" Na ez jópárszor mentette meg az életemet, foggggalmam nem volt hogy éppen honnan jöhet autó, vagy egy busz mondjuk. Na de a másik, az a tábla, hát az nagyon nagy. Arra nézzél a szemeddel, mert onnan jönnek erre az autók. :D Nagyon jó!



És persze ne hagyjuk ki a klasszikus: "Please, mind the gap!" felszólítást a metróban. :) Sajnos a kép nem saját, valamiért a telefonom jó pár fotót nem mentett el.....


Ami az időjárást illeti, azt kell mondjam a jelenlegi itthoninál sokkal kellemesebb volt ott..... Tökéletes, szikrázó napsütés, kifejezetten meleg, nagyon jó volt! A március ráadásul a száraz évszak állítólag, így eső sem esett egész nap, szóval ennél jobban tényleg nem lehetett volna kívánni sem!

Mondjuk az is biztos, hogy az angolok ilyen időben már simán nyári ruhában járnak. Az sem zavarja őket különösebben, hogy este durván lehűl, ők 5 fokbak is flipflopban nyomják, meg lenge nyári ruciban. Azt megállapítottam, hogy a lányok egyáltalán nem félnek a petefészek- és vesemedence gyulladástól. Meg azt is hogy az öltözködési stílusuk valami elképesztően rossz. OK, ez szubjektív, nekem. Úgy mondanám szörnyű. Nekem. Viszont a pasik, ó, nagyon jók. Az mondjuk tiszta sor, hogy rengeteg a bevándorló, szóval passz hogy mind angol volt-e, de nagyon bejött, ez tény. :)

És itt is szeretném megköszönni Hanninak a vendéglátást, nagyon nagyon köszönöm mindent!!!! :) :*

Életem legmozgalmasabb napja volt az a bizonyos szerdai, mert még mindezek után volt a koncert, amiről majd külön. Jó hosszú időre feltöltött ez a rövidke utazás, az egészen biztos!!!!

Az útvonal itt, ha valakit érdekel:

Erre jártam Londonban nagyobb térképen való megjelenítése

És még egy jó tanács okostelefonnal rendelkező turistáknak: Android Market!!!! Egy annyira fasza offline London térképet töltöttem le, hogy kvázi GPS-ként navigált, OK, nem teljesen, mert nem lehet vele útvonalat tervezni, viszont mutatta hol vagyok, merre megyek. Szerepelnek benne előre megírt turista útvonalak a látványosságok körbejárásához, egyszóval tökéletes. TripAdvisor. Természetesen nem csak Londonhoz létezik alkalmazása. (OK, néha azt írta ki hogy túl messze vagyok hogy megjelenítsen a térképen, de néhány méter után megtalált.)

A másik egy szintén offline metró útvonaltervező. Ezzel olyan magabiztosan közlekedtem a pestihez képest útvesztőnek nevezhető londoni "Tube"-ban, mintha mindig is ott éltem volna. Zuti.

Vettem ugyan egy papír térképet, de kb egyszer vettem elő, végig a fenti kettővel navigáltam magam, és nagyon flottul működött így a dolog! Egyetlen hátránya ha lemerül az ember telefonja, ugye....

szerda

Szoval itt vagyok angolfoldon, a repuloutat tulelte a fulem, nem mondom hogy jobb, de rosszabb sem. Holnap London, este pedig Everlast, bovebben majd otthonrol.

hétfő

Milyen édes lesz már ebben!!!! :)



Amúgy meg tiszta ideg vagyok már. Izgatott is persze. Legutóbb tizenx éve repültem, akkor sem egyedül, jó hát mi bajom lehet, angolul tudok, nagy gond nem történhet. Legalábbis ezzel a részével. A többi meg. Repülő, na.... Annyira nem tartok tőle, de azért mégicsak mittudomén 8-10 ezer méter magasan röpköd az ember, jajj.

Ja, és Isten áldja az Android Marketet az offline, útvonalajánlós London térképeivel együtt!

szombat

Beszállókártya - pipa
GBP - pipa

Asszem minden megvan.

Érzékenyen érint, hogy a kézipoggyászban nem lehet szempillaspirál.... Hát ez mi már? :) OK, tudok én élni nélküle, csak nehezen. :D

Egyébként nem sokon múlt, hogy ment az egész a levesbe, mert ugye Manci beteg lett, Anyuék most nem tudták vállalni hogy vigyáznak rá így betegen, ezt nem szeretném részletezni hogy miért, úgyhogy maradt az apja. Ő persze első körben közölte hogy na ő biztosan nem tudja megoldani, de megkérdezi volt anyósomat. Végülis rendben van a dolog, de azért hozzátette, hogy nagyon jó lenne, ha legközelebb időben szólnék. Mondom mégis miről? Arról hogy beteg lesz?? Jó, rendben, legközelebb előre fogok szólni legalább 3 héttel, csak hogy a szoros beosztásodba beleférjen a lányod soron kívül 3 napra.... És pontosan olyan hangon beszél, hogy csak azt nem mondja hogy "Hálás lehetsz". Mert ő még mindig ott tart hogy én akartam válni, akkor oldjam is meg egyedül. Azt még az ügyvédnél is elfelejtette a válás előtti egyeztetésnél, hogy az alapvető gond talán az volt, hogy a 10 hónapos lánya mellől, a hasadékműtétje előtt egy héttel volt szíves lefalcolni a kolleganőjével hetyegni. Én meg végigcsináltam az egészet egyedül, botsáskává fogyva persze. Ilyenkor aztán olyan kibaszottul magas lóról tud beszélni....

Azért egyébként tőle függetlenül nem kis lelkiismeret-furdalásom van emiatt az egész út miatt így. De ezt tényleg nem tudhatta előre senki, még én sem, hiába vagyok az anyja.

péntek

Ez milyen jó már! Digitális tévével eredeti hanggal is lehet nézni filmeket, sorozatokat. Lehet hogy ez régóta így van, de nekem most tűnt fel. Tök jó!

Naszóval.... Tegnapra Mancinak fülgyulladása lett, egész jövő héten nem megy oviba. Így aztán halvány fogalmam sincs róla hogy lesz, és hol, amikor megyek Londonba. Plusz nekem is tovább romlott a helyzet, és egy lájtos fülkürthuruttal megfejeltem a már meglévő hallójáratgyulladást.

A legjobb, azt mondja a doki, melegítsem. Na most hétfőn lelkemre kötötte egy másik orvos, hogy nehogy eszembe jusson melegíteni, mert a hallójáratgyulladást nem szabad. Rákérdeztem hogy akkormost...? Azt mondja: "Ja...! Akkor melegítse később." Hahahaha OK.

Szóval szuperfasza a helyzet. Remélem a fülem rendbejön keddig, különben leszállásnál összefosom magam majd a repülőgépen.

Viszont nagyon lelkes lettem amiatt, hogy a családban két esküvő is lesz tavasszal, nyáron. És bár ha magamról van szó a hideg kiráz a szó hallatán is, ha a szívemnek kesves emberek nászáról beszélünk, az egész más. Ráadásul Manci koszorúslány lesz! :) A kis cukilány. Bár amikor elkezdtem neki mesélni, hogy mit is jelent ez, meg nézegettünk képeket, pár perc után egykedvűen közölte, hogy ő igazából nem koszorúslány akar lenni, hanem menyasszony. Ennyi....

kedd

Azért én most innen szeretném melegen keblemre ölelni azt a két orvost, aki tegnap látott. Maradjunk annyiban, hogy ma a túlélésre játszom.

hétfő

Szóval felkeltem ma, végre láz, sőt hőemelkedés nélkül.... Éééés.... Fáj a jobb fülem. De nem ám csak úgy éppenhogy, dehogyis! Úgy istenigazából, konkrétan alig hallok.

UP: Külső hallójárat gyulladás, b+! 5 éves korom óta először gézcsíkot kaptam a fülembe. Asszem kínomban röhögni tudok csak. Ja, a másik, holnap megyek dolgozni, mert a fülész az mondta ezzel nem kell itthon maradni, a háziorvos meg nem írt ki, mert ha már nincs lázam, akkor meggyógyultam, egynapos betegség meg nincs. Hahahahaha, szóval az egy dolog hogy 4 napig egy szimpla pisilésre rá kellett készülnöm úgy 15 és 45 perc között, annyira fosul voltam, a mai napot még kivehetem szabinak egészen nyugodtan, mert a doki nem ír ki még mára SEM. Hát ez nagyon nagyon vicces baszki! Nem az a bajom hogy mindenképpen táppénzen akarok lenni, akar a bánat, csak konkrétan tegnap még 37,5-tel keltem, de ez ezek szerint nem számít semmit. Hát, így megy ez, na.

szombat

Julia, Julia! Hosszú idő óta az első film, amit nagyon szeretnék megnézni moziban.

"A haja nem is éjszín, hanem holló, és alig 18 éves, a bőre sose látott napot, naná hogy szép!" :D

Kezd elegem lenni, ez a harmadik lázas éjszaka, ráadásul a sok fekvés meg döglés miatt már aludni se tudok.... Meggyógyulhatnék már igazán....

péntek


;)
Most nem úgy van, hogy amikor ilyen 4 napos ünnep van, akkor pénteken, vagy hétfőn a szombati nyitva tartással üzemelnek a dolgok? Pl a gyógyszertárak mondjuk.... Merthogy ezek szerint nem, egy nyomorult darab patikát nem találtam nyitva az ügyeletesen kívül, amit baromira nem értek, de mindenki kapja be, ez az egy biztos!

Viszont!!!!

A picike unokaöcsémnek/unokahúgomnak már van szívhangja, és kettő centis!!!! :))))

szerda

No de most tényleg.... Elképzeltem én egy csomó mindent erre a négy napra, beleértve azt az őrültséget, amitől mindenki haja égnek áll, ha már egyszer az apja elviszi Mancit ilyen hosszú időre.

Viszont egyelőre nagyjából kettő dolog tuti: az ACC200 meg a Nurofen.... Hát nem egy mese az életem? Valami elbaszott, kiadatlan Andersen szarság. Hogy egy nyomoult hosszúhétvége nem tud úgy elsülni, ahogy szeretném. Az anyjába....

"I just can't do it, not anymore. Everytime I fake a smile, I feel just like a whore."

Hát már nem is a napokat, hanem az órákat számolom március 28-ig.

Közben azon gondolkodtam, hogy eddig csak filmen tudtam elképzelni ilyen szitut, hogy az ember kb. végigasszisztálja annak az esküvőjét, akit szeret. Ez milyen elcseszett egy dolog, hihetetlen.... Na jó, igazából ez az egész egy elcseszett szar, pedig mennyire jól indult. Mindenesetre az elmúlt majdnem 2 év arra feltétlenül jó volt, hogy alapvetően az "esküvő" szótól spontán hányok.

kedd

- Az időzítésünk nem a legjobb, igaz?
- Hát nem.... Tényleg nem.
- Sőt, katasztrofális!
- Úgy, ahogy mondod, igen. Rosszul időzítettünk.... Olyan jó viszontlátni téged!
- Csak bátran! Nem olyan vészes! Csak mindig "igen"-t kell mondanod, bármit is kérdeznek.

Ezt idéztem ma én is neki a Négy esküvő és egy temetésből. 

"Dear Whitey Ford,

See you in London!

Love,
Cs.F."

Magyarul, megyek Everlast-re. :)

hétfő

A múltkor mondtam egy ilyet: "De bírom ezt a csávót, még mindig! Na érte Európán belül szinte bárhová elmennék!" 

Szóval.... Most az van, hogy:

"Kilimanjaro Live Presents - An acoustic evening with EVERLAST

28 Mar 2012

Time: 7.30pm - 11pm
EVERLAST - An acoustic evening with
Plus guests

The Grammy-winning singer/songwriter/rapper returns to the UK for ‘An Acoustic Evening With Everlast’ at London’s 100 club on March 28."

És azon kapom magam, hogy már Wizzair járatokat nézek, mert Hanni aszonta nála alhatok!!!! :) Jajajajajjjjj bárcsak láthatnám élőben ezt az embert!!!!!

vasárnap

Láttam egy sünit, aki, mint a mesékben, a tüskéire szúrva vitt haza néhány almát. Nagyon megörültem, gondoltam lefotózom Mancinak, hogy lássa, ez valóban így van, nem csak én találtam ki. Amint elővettem a telefonomat, a sün megállt velem szemben, két lábra állta, lekapta a tüskéiről az almákat és megdobált, majd elfutott. Két lábon, persze. 

Pedig becsszó nem ettem semmi nehezet este, és szeszt sem fogyasztottam egyáltalán, de hogy röhögve keltem fel az álom után, az biztos.

szombat

Manci már jó ideje nem alszik hétvégente nap közben, ennek általában az az eredménye, hogy este 6-7-re már minden baj, illetve minden és semmi, ami jó az rossz, ami rossz az jó, a nyafogáson és a bőgésen kívül nem nagyon képes más kommunikációs formára. Mivel én elég szar napjaimat élem a héten, úgy gondoltam akárhogy is lesz, márpedig ma ebéd után aludni fog ez a gyerek, mert én nem vagyok hajlandó este 2 órát küzdeni vele. Legalább.

Csak azt felejtettem el, hogy a fenti dolognál csak egy rosszabb van: amikor a nap közbeni alvásából felkel. Alapvetően bőgéssel indít, nagyjából háromszor küld el percenként a búsba, amit átlag 20 másodpercen belül megbán, majd indul előről, miközben folyamatosan csapkod és rugdos. De legalább az esténk viselhető lesz így, vagyis bízom benne....
AKAROM!

"A gépajtóban átfut az agyadon, hogy talán jobb lenne otthon filmet nézni de már túl késő. Elveszted a biztos talajt a lábad alól és elindul az őrület. A kiugrás utáni pillanatokban kiordítod magadból az elmúlt napok stresszét majd elfelejtesz mindent. Kiürül az agyad és semmire sem emlékszel abból amit a tandemugrás földi felkészítés során elgyakoroltunk. Átadod magad valami földöntúli érzésnek és a gravitációnak. Tandemugrás alatt felgyorsulunk kb 220km/h-ra és zuhanunk a föld felé 50-55 másodpercet. 

Az ernyő nyílása után nyögsz egy nagyot és nem tudod minek örülsz jobban, hogy kinyílt az ernyő v, hogy olyan dolgot csináltál amire egész életedben emlékezni fogsz. Észrevétlenül hátranézel, hogy ott van e még a tandempilótád, felnyúlsz és megmarkolod a hevedered, "biztos ami biztos ha már kinyílt az ernyő nehogy leessek" Eszedbe jut a tandemugrás földi felkészítése és az is hogy semmit nem csináltál meg belőle de ez mit sem számít már!

Az ereszkedés közben választhatsz mit szeretnél.
-Óvatos fordulókat mert felkeveredett a gyomrod és ciki lenne lehánynod a tandempilótádat. - "Csak szeretném nézni a tájat" szöveg hihető mindenkinek.
-VAGY, őrületes fordulókat, hogy ne tudd hol az ég és a föld és a centrifugális erő kitépi a lábadat, a heveder belevágjon a combodba és szinte látod, ahogy a gyomrod lecsúszik a bokádig majd a következő pillanatban megszűnik a gravitáció, a súlytalanság állapotába kerülsz és a gyomrod megindul a torkod felé. Ha igazán élvezed a tandemugrást nem tudsz mást kiabálni csak ezt:

IGEEEEN!

Persze mindennek van határa és előbb-utóbb a tandempilótád sem bírja már a pörgéseket és azt hazudja neked, "Most már be kell fejezni mert közel a tandemugrás vége, jön a föld" Te készséggel elhiszed és próbálsz egy kis komolyságot erőltetni magadra - mégse hajszolhatod bele a tandempilótádat felelőtlen dolgokba.

A tandemugrás, földet érés után remeg a lábad, szédül a fejed, ki van száradva a szád, lehet, hogy szükséged van pár perc fekvésre a füvön. Az arcodról nem tudod letörölni a mosolyt és a rászáradt nyálat ami zuhanás közben észrevétlenül mászott oda és fogalmad sincs miért nevetnek rajtad a haverok csak amikor visszanézed a rólad készült tandemugrás DVD-t."

(TandemTeam)

Már csak az olvasástól is a hideg futkos a hátamon. :) 

(Magam előtt látom, ahogy szegény Anyukám haja az égnek áll, hogy már megint mit talált ki ez a gyerek.....? Nyugi, Anyu! ;) )

szerda

Értesítő e-mail a Randivonaltól: "Gyula kíváncsian megnézte az adatlapod." Jahahahahaaaaj nagyon nagy. Kíváncsian megnézte. 
A lányom leadta már a rendelést szülinapjára: "Barbie baba, sok ruhával, sok cipővel, sok táskával." Nem, elképzelésem sincs, hogy honnan jöhetett az ötlet, hol láthatott sok ruhát, cipőt és táskát.... No mindegy is.

Szóval elkezdtem nézelődni egyelőre a neten, hogy hogyé' mérik ezt a bringát. Na olyat találtam, besírtam tőle:

"A Swappin Style Barbie babák pillanatok alatt stílust válthatnak.Csak egy gombnyomás a baba hátán, hogy a baba elengedje fejét, és így kicserélhetőv válik egy másik testtel!"

Jézus szent szíve! Cserélhető fejű Barbie baba.... Valahogy az Ördögűző ugrik be róla egyből, pedig nem is láttam.

kedd

Esküszöm, kezdek paranoiás lenni.... Egyébként meg biztos, hogy léteznek energia-vámpírok.

És kiderült, hogy fentről is olyan nagyon ideálisan rendezték el a nyári oviszünetet, amennyire csak lehet. Persze, ha minden jól alakul! És miért ne alakulna jól? :) 

hétfő

Vannak napok, amikor kifejezetten rosszul viselem a tőlem jobbról érkező először Chanel-kézkrém kombót, majd kisvártatva jön egy kávé, egy kis karamellás szájápoló balzsam, utána egy rumaromás tea, ami legalább 2-3 órán keresztül ontja a kókuszgolyószagot, közben persze a papírzsepi is kamillaillatú, esküszöm még a tollban is illatosított a tinta. Azon csodálkozom, hogy nem rókáztam tele az asztalomat, amikor Mancit vártam?.... Most nagyon nehezen viselem ezt a perverz szagorgiát minden nap. Szeretem én az illatokat, de hogy mindennek valami különleges szaga legyen, és mind egyszerre támad, ez durva.

csütörtök

Ma kissé hektikus, vagy inkább paprikás volt a hangulatunk az irodában, úgyhogy a "szopóág" kifejezés nyomán megalkottuk a "Sucking Division"-t, mint üzletág, természetesen nem a pornográf tartalomra utalva. Ilyen és ehhez hasonló közepes színvonalú poénokkal azért sikerült oldani a feszkót talán.

Ezt leszámítva enyhe felfelé ívelő pályán halad a kedélyállapotom. Újra foglalkoztat a tandemugrás gondolata, ismét előtérbe került San Francisco is. Kicsit megnyugtat, hogy nem pörög most annyira tovább a fehérvári meló történet, így aztán most nem is foglalkozom vele. A múlt hét pénteki kiborulás után kellett ez a kis kilégzés, majd ha lesz min, akkor gondolkodom újra.

Örülök annak is, hogy sikerült egy ovis anyukával a gyerkőcök révén kicsit összehaverkodni, szintén egyedülálló anyu, tegnap meghívtak minket magukhoz, a skacok játszottak, mit meg borozgattunk, jó volt nagyon. Ma a lányom közölte, persze csak a fülembe súgva, nehogy meghallják, hogy D. az ő szerelme, és persze ez kölcsönös. Notessék. Maholnap férjhez megy. :)