péntek

- Kijött egy afta a számban, és annyira szar, fáj....
- Hát.... Ne egyél szénhidrátot, nem tudok erre mást mondani.
- .... na ennyit az együttérzésről.

És igen, az az elkeserítő, persze csak így utólag, mert akkor ott nem érdekelt, hogy amikor egész kibaszott héten az ő dolgaival vagyok elfoglalva, százezerszer átbeszéljük ugyanazt, meghallgatom, próbálok tanácsot adni legjobb tudásom szerint, nem érdekel, hogy negyvenedszerre mondja el azt, amit már előtte harminckilencszer meghallgattam, és egyébként tényleg nem érzem tehernek, mert nekem ez alap, akkor utána annyit nem képes csinálni, hogy azt mondja "jaj, te szegény!". Igen, lehet hogy csak azt akartam hogy kicsit sajnáljon, hogy milyen szar nekem mert harmadik napja egészben nyelem le a falatokat inkább, mint hogy rágni kelljen, persze, nem egy nagy dolog ez, de ennyire kurvanagy elvárás valami minimális együttérzés???? 

Eleve.... Komolyan, de hogy lehet ilyet válaszolni egy ilyen dologra?! Na, befejezem, mert egyre jobban kiakaszt. Ha nem nekem mondja, akkor sem valami túl kedves dolog. Hogy mást ne mondjak.

Annak idején a hasonló viselkedés igen nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a volt férjemből kiszerettem. Példának okáért amikor arra a sztorira hogy belerúgtam valamibe és bekékült a lábam, az volt a válasza hogy "Néha olyan balfasz tudsz lenni....", akkor nem az volt az első gondolatom, hogy "úgy szeretlek".

Nem tudom.... Minden pasi ilyen? Hogy egy idő után nehezükre esik a minimálisan elvárható és normálisnak nevezhető emberi reakció? Figyeljünk már egymásra, baszki..... (Vagy ha nem, az se baj, de akkor ne is keressük a másik társaságát, mert ezek a dolgok - haverság, barátság, párkapcsolat, tökmindegy, bármilyen emberi kapcsolat - addig működnek jól, amíg kölcsönösek. Aztán meg lehet lesni, ha a másik beint egy idő után. A volt férjem tudna mesélni róla, hogy mennyire meglepő érzés....)

csütörtök

Mai horoszkópom:

"Tudtad, hogy van nálad egy titkos kód? Egy kód, ami a boldogságodhoz vezet. Nem feltétlenül egy számsorra kell gondolnod, sokkal inkább egy információcsomagra. Olyan információcsomagra, ami segít elérni a boldogságodat. Neked csak annyi a dolgod, hogy merd használni ezeket az információkat, ha annak jön el az ideje!"

A francba, tudtam, hogy rendet kellene tennem a táskámban végre.... Szólhatott volna előbb is, hogy ilyen dolog birtokában vagyok, akkor már régesrég nekiálltam volna keresni.

Ja..... Jut eszembe. Van egy ilyenem. Hátha mégis számsor....? 

kedd

"Oh there been times that I thought I couldn't last for long
But now I think I'm able to carry on
It's been a long, a long time coming
But I know a change gonna come, oh yes it will"

Ahogy Aretha, Seal, Everlast és még lehet, sokan mások elénekelték: jön az a változás, bizony, már itt kopogtat azon a bizonyos ajtón. És reméljük jót hoz. De legalább rosszat nem....

csütörtök

Megint paleo recept

Egy kicsi recept mára, ami szerintem egy próbát megérne:

Hozzávalók a “tésztához”:
- 2 bögre darált mandula + 2 bögre mandulaliszt
- Egy maroknyi aszalt vörös áfonya megdarálva
- Xukor (elhagyható, mert az áfonya is édes)

Hozzávalók a krémhez:
- 10 dkg kakaópor vagy 10 dkg olvasztott 85%-90%-os csoki
- Xukor (ízlés szerint)
- Pár csepp rumaroma
- 1 puha avokádó

Elkészítés:
A darált mandulát, mandulalisztet és a darált vörös áfonyát (ezt együtt darálhatjuk a mandulával) összegyúrjuk, majd – öblösen – szilikonos muffin formákba nyomkodjuk. Az avokádót összeturmixoljuk a többi hozzávalóval, hogy csokikrémet kapjunk A csokikrémmel megtöltjük a kosárkákat, majd mélyhűtőbe tesszük. Amikor már jól lehűlt, akkor fogyasztható

Recept a PaleoVitalról, innen.

kedd

"Egy régi pécsi iskola padlásán találták meg annak a csecsemőnek a holttestét, akit a születése, szombat óta kerestek - írja a Dunántúli Napló. A csecsemőt az után kezdték keresni, hogy az anya, aki otthon szülte meg őt, orvosi ellátásra szorult, és kórházba került.

Németh Cecília, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese korábban azt mondta, hogy a mentőket szombat reggel 8-kor riasztották egy szülő nőhöz Pécsre. A kiérkező mentők újszülöttet nem találtak a helyszínen, az anyát kórházba szállították. A Dunántúli Napló információi szerint az anya a szülés után a régi iskola udvaráról a padlásra dobta fel a csecsemőt.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság kedd délelőtti közleménye szerint a rendőrséget szombaton értesítették a mentők, hogy egy húszéves nő a kórházba szállítása előtt szült, azonban a gyermek nem volt meg. A rendőrség ezután keresni kezdte a csecsemőt, és "másnap délelőtt egy pécsi, korábban iskolaként működő romos épületben megtalálták az elhunyt újszülöttet. A rendőrség az ügyben eljárást indított, szakértők bevonásával vizsgálja, hogy történt-e bűncselekmény" - írja a közleményben a Baranya megyei kapitányság."

Az ilyenen rohadtul ki tudok borulni. Első reakcióm az, hogy olyan válogatott kínzásnak vetném alá az ilyet, akit embernek sem neveznék, hogy addig szenvedne amíg csak lehet, minél tovább és minél jobban. 

De aztán persze továbbgondolom..... 

....és nagyon szomorú leszek, hogy egy ilyen megtörténhet.

Kinek a felelőssége ez? Csak a szülő nőé? És mi van a környezetével, családjával, párjával? És mi van a családsegítő szolgálattal ilyenkor, gyerekorvosokkal, védőnőkkel?

Az én védőnőm a szart is kizrikálta belőlem, amikor másfél hónappal elmaradt az egyik kötelező védőoltás anno, és nem jókedvemben nem oltattam be Mancit, hanem egyszerűen azért, mert beteg volt. Ezt persze ő pontosan tudta, mint ahogy a háziorvos is, mégis már ÁNTSZ bejelentésekkel dobálózott, majd az okos gyerekorvos simán ráoltotta egy zöld takonyra az MMR-t. Ugyan statisztikai adatot fejből nem tudok, hogy hol történik a legtöbb csecsemőgyilkosság, de lehet, hogy vannak hiányosságok ezen a területen.

Tényleg csak egy szimpla kegyetlen tettről van szó? Vagy a kétségbeesés miatti elkeseredés? A tájékozatlanság? Az emberi butaság? Lehet, hogy nem is tudja, hogy létezik bizonyos kórházakban inkubátor? Hogy örökbe is adhatja akár? Hogy nem az az egyetlen megoldás, hogy valahol megszülöm, aztán eldobom, kidobom, mint valami elszakadt plüssállatot? 

Vagy mindezeknek semmi köze nincs az egészhez, hanem "egyszerűen" rejtett terhesség áll a háttérben? Létezik egyáltalán rejtett terhesség? Erről is ki ezt mondja, ki azt. Van szülész-nőgyógyász, aki szerint igenis van olyan, amikor megmarad a havi ciklus 9 hónapig, és egy molett testalkatnál a pocak sem látszik. Erre kérdezem én, hogy olyan is van, hogy valaki nem érzi hogy rugdos a baba? Nemár.... Ez számomra annyira hihetetlen.

De akkor még mindig ott van, hogy szülés után miért öli meg a babát? Felfoghatatlan.... Egyes vélemény szerint poszttraumás stressz is állhat a háttérben ilyen esetben, mivel nem tudott a terhességről, a szülést traumaként éli meg az anya, és ez vezethet tragédiához.

Így is, úgy is, engem nagyon felzaklat egy ilyen hír, mindig. Ha tehetném, ezzel biztos hogy mélyebben foglalkoznék, és tennék érte, helyesebben ellene.

A végére egy érdekes dolog a hvg.hu-ról:

"A kriminológus szerint a csecsemőgyilkosságokért, bár látszólag egyedül elkövetett bűncselekményekről van szó, valójában épp annyira felel(ne) a közvetlen környezet, mint a csecsemőgyilkos anya. Németországban például az egész családot gyógyítani kezdik egy-egy ilyen tragédia után. Mint írja, a problémákkal jobban szembenéző társadalmakban a hasonló esetek kilencven százalékát nem a bűnüldözés, hanem a gyógyítás felé terelik. A skandináv országokban például betegként kezelik őket, arra hivatkozva, hogy zavart tudatállapotban követék el tettüket. A már említett Németországban, Belgiumban és Finnországban a büntetésük legfeljebb három év lehet, s ez egyben terápia is."
Vezetek..... Immáron durva 3. napja. 6 éves, ámde gyakorlatilag 0 kilométeres jogsival. Hatalmas flash, gondolhatjátok, minden alkalommal úgy ülök be a kocsiba, hogy a zabszem-effekt egészen tökéletesen működik. Az első utam Gárdonyból Szabadbattyánba vezetett, mire odaértem, hadd ne mondjam, izzadtam, mint qrva a templomban, pedig ment a klíma. Hazafelé már kicsit jobb volt és rövidebbnek is tűnt. De ha már egyszer mélyvíz, akkor legyen tuti, Gárdony-Budapest. Autópályán életemben nem vezettem még, mint ahogy 80-nál gyorsabban sem mentem, na azt a parát..... De megoldottam, egészben felértem, és mindenki sérülés nélkül megúsztam. Úgy értem én, és a forgalom összes többi résztvevője is. Bár azért tegyük hozzá, autópályán vezetni nem az a non plus ultra teljesítmény, tulajdonképpen az irányt elcseszni elég nehéz, a három sáv legkülsőjét pedig éppen a hozzám hasonló kis mazsoláknak találták ki.

Az a baj, hogy az a fixa ideám, hogy rajtam kívül mindenki baromi jól vezet. Pedig ez nagyon nem igaz, pláne ahogy direkt figyelem a sofőröket, megnyugtat hogy van, akinek az arcán hasonló rémületet fedezek fel, mint ahogy én kinézhetek.

Ma volt egy, helyesebben két óriási szituáció. Az első, reggel ugye, első reggelem be a munkába autóval (ez a hét a tréningé, amúgy nem fogok kocsival járni a városban - mondom ezt most). A szélvédő mintha kicsit olyan koszos vóna, na majd a lámpánál. Piros lámpánál, kis csajverda beáll a böhöm terepjáró mögé. És hát naná hogy rossz oldalon próbálom beindítani az ablakmosót és telibevillantom a puncimercit. Hát nagyon röhögtem magamon. Egyébként nem tudom miért történt ez, hát pontosan tudom hogy hogy működik a fénykürt és az ablakmosó, nyilván némiképp ideges voltam. No mindegy, semmi gáz, bájosan mosolyogtam a faszira a visszapillantó tükörbe, aztán ennyi.

A másik, melóhely felé vezető útvonal ugyan ismerős, sokszor vittek már be autóval, de én magam még soha nem vezettem odáig. Örs környékén bal kanyar után rögtön gyors sávváltás és jobbkanyar, na mire nekem feltűnt hogy nagyon sávot kellene váltanom, már nem tudtam volna biztonságosan, mondom OK, nem kapkodom, elmegyek egyenesen, úgy rémlik hogy a Kommunikáció Főiskola előtt a villamossínnél be lehet menni. És valóban. Ámde a villamos éppen a megállóban áll, lesem "indul? nem indul?", mire látom hogy a villamos elkezd nekem villogni és a sofőr integet ezerrel, hogy menjek csak, menjek. Annyira elképzeltem azt a kétségbeesett és tanácstalan kifejezést, ami az arcomra ülhetett, amiért megsajnált a villamosvezető.

No így megy ez mostanság. Nagy kaland, de tényleg. Már amúgy kezdem élvezni, de azért tényleg néha elég elveszettnek érzem magam nulla rutinnal a nagy pesti forgalomban.

Ja, és a parkolási mizériáról még nem is írtam, ez Budapest belváros csodálatos "találmánya", egy elképesztően nagy faszság, és minden rohadt alkalommal felmegy a vérnyomásom, ha eszembe jut, úgyhogy erről majd picit később.

szerda

Úgy repül a nyár, hogy csak lesek. 

Július utolsó hetében volt egy görkoritábor a kisasszonynak, ahol csak "kissé" zúzta le a lábát (persze nem görkorizás közben, akkor volt rajta védőfelszerelés), én meg közben rájöttem, hogy a napközis tábor az egyik legnagyobb szívás ovis korban. Reggel rohanni, hogy beérjen az ember a munkahelyére a táborból, délután rohanni érte, mert persze 5-ig el kell hozni, majd kézhez kapunk egy hullafáradt gyermeket, aki este 7-kor kikapcsol, hogy aztán reggel 5 magasságában elkezdje a következő napot. Persze neki nagy élmény volt, jól érezte magát, csak én purcantam ki kissé.

Viszont már másfél hete szabin vagyok, na nem mondom hogy úgy kipihentem magam, mint még soha, de akinek van legalább egy 4 éves gyermeke, az tudja miről beszélek. Ő unatkozik, őt szórakoztatni kell, programokat kell neki kitalálni, különben túlpörög, és akkor jajj mindenkinek. Főleg nekem. És bár gyermeki lelkem élvezi, amit ő, néha jól esne csak úgy LENNI. De nem panaszkodom, Manci igazán jó társaság, és ki tudja meddig élvezhetem még a vele töltött időt. Maholnap iskolás lesz, aztán "mindjárt" ciki lesz anyával lógni. :)

Sajnos jövő héten már dolgozom.... Végre eljutottam oda, 2 év után, hogy kifejezettem élvezem a szabadságot, bár hozzátenném, hogy az ideit is jól elkúrták nekem két napra. Mindegy, ennek is vége lesz egyszer.