Úgy repül a nyár, hogy csak lesek. 

Július utolsó hetében volt egy görkoritábor a kisasszonynak, ahol csak "kissé" zúzta le a lábát (persze nem görkorizás közben, akkor volt rajta védőfelszerelés), én meg közben rájöttem, hogy a napközis tábor az egyik legnagyobb szívás ovis korban. Reggel rohanni, hogy beérjen az ember a munkahelyére a táborból, délután rohanni érte, mert persze 5-ig el kell hozni, majd kézhez kapunk egy hullafáradt gyermeket, aki este 7-kor kikapcsol, hogy aztán reggel 5 magasságában elkezdje a következő napot. Persze neki nagy élmény volt, jól érezte magát, csak én purcantam ki kissé.

Viszont már másfél hete szabin vagyok, na nem mondom hogy úgy kipihentem magam, mint még soha, de akinek van legalább egy 4 éves gyermeke, az tudja miről beszélek. Ő unatkozik, őt szórakoztatni kell, programokat kell neki kitalálni, különben túlpörög, és akkor jajj mindenkinek. Főleg nekem. És bár gyermeki lelkem élvezi, amit ő, néha jól esne csak úgy LENNI. De nem panaszkodom, Manci igazán jó társaság, és ki tudja meddig élvezhetem még a vele töltött időt. Maholnap iskolás lesz, aztán "mindjárt" ciki lesz anyával lógni. :)

Sajnos jövő héten már dolgozom.... Végre eljutottam oda, 2 év után, hogy kifejezettem élvezem a szabadságot, bár hozzátenném, hogy az ideit is jól elkúrták nekem két napra. Mindegy, ennek is vége lesz egyszer.