Vezetek..... Immáron durva 3. napja. 6 éves, ámde gyakorlatilag 0 kilométeres jogsival. Hatalmas flash, gondolhatjátok, minden alkalommal úgy ülök be a kocsiba, hogy a zabszem-effekt egészen tökéletesen működik. Az első utam Gárdonyból Szabadbattyánba vezetett, mire odaértem, hadd ne mondjam, izzadtam, mint qrva a templomban, pedig ment a klíma. Hazafelé már kicsit jobb volt és rövidebbnek is tűnt. De ha már egyszer mélyvíz, akkor legyen tuti, Gárdony-Budapest. Autópályán életemben nem vezettem még, mint ahogy 80-nál gyorsabban sem mentem, na azt a parát..... De megoldottam, egészben felértem, és mindenki sérülés nélkül megúsztam. Úgy értem én, és a forgalom összes többi résztvevője is. Bár azért tegyük hozzá, autópályán vezetni nem az a non plus ultra teljesítmény, tulajdonképpen az irányt elcseszni elég nehéz, a három sáv legkülsőjét pedig éppen a hozzám hasonló kis mazsoláknak találták ki.

Az a baj, hogy az a fixa ideám, hogy rajtam kívül mindenki baromi jól vezet. Pedig ez nagyon nem igaz, pláne ahogy direkt figyelem a sofőröket, megnyugtat hogy van, akinek az arcán hasonló rémületet fedezek fel, mint ahogy én kinézhetek.

Ma volt egy, helyesebben két óriási szituáció. Az első, reggel ugye, első reggelem be a munkába autóval (ez a hét a tréningé, amúgy nem fogok kocsival járni a városban - mondom ezt most). A szélvédő mintha kicsit olyan koszos vóna, na majd a lámpánál. Piros lámpánál, kis csajverda beáll a böhöm terepjáró mögé. És hát naná hogy rossz oldalon próbálom beindítani az ablakmosót és telibevillantom a puncimercit. Hát nagyon röhögtem magamon. Egyébként nem tudom miért történt ez, hát pontosan tudom hogy hogy működik a fénykürt és az ablakmosó, nyilván némiképp ideges voltam. No mindegy, semmi gáz, bájosan mosolyogtam a faszira a visszapillantó tükörbe, aztán ennyi.

A másik, melóhely felé vezető útvonal ugyan ismerős, sokszor vittek már be autóval, de én magam még soha nem vezettem odáig. Örs környékén bal kanyar után rögtön gyors sávváltás és jobbkanyar, na mire nekem feltűnt hogy nagyon sávot kellene váltanom, már nem tudtam volna biztonságosan, mondom OK, nem kapkodom, elmegyek egyenesen, úgy rémlik hogy a Kommunikáció Főiskola előtt a villamossínnél be lehet menni. És valóban. Ámde a villamos éppen a megállóban áll, lesem "indul? nem indul?", mire látom hogy a villamos elkezd nekem villogni és a sofőr integet ezerrel, hogy menjek csak, menjek. Annyira elképzeltem azt a kétségbeesett és tanácstalan kifejezést, ami az arcomra ülhetett, amiért megsajnált a villamosvezető.

No így megy ez mostanság. Nagy kaland, de tényleg. Már amúgy kezdem élvezni, de azért tényleg néha elég elveszettnek érzem magam nulla rutinnal a nagy pesti forgalomban.

Ja, és a parkolási mizériáról még nem is írtam, ez Budapest belváros csodálatos "találmánya", egy elképesztően nagy faszság, és minden rohadt alkalommal felmegy a vérnyomásom, ha eszembe jut, úgyhogy erről majd picit később.