Kedden, óriási unalmamban, meg mert a Facebook alkalmazás kivágásával gyakorlatilag korlátlan mennyiségű hely lett a kis Minimen, akartam keresni valami játékot, amivel elüthetem az időt itthon, miközben persze gyógyulok szorgalmasan.
Az kell mondanom, a program igen erős függőséget okoz, nagyjából azonnal. Valójában egy icipici, apró, egyszerű kis játékról van szó, amely Szókereső névvel bír. A lényeg, 3x3-as, 4x4-es vagy 5x5-ös négyzetben kell a betűrengetegben értelmes szavakat találni, időre. Ha valakit érdekel, itt megtalálja.
Ezt meg valóban csak zárójelben, nagyjából a második vagy harmadik játéknál kijött nekem az alábbi "rács":
Nem kommentálnám....
Egyébként a reggeli kiborulásom után most már nyilván sokkal pozitívabban látom a helyzetet, és igen, tudom, ez az anyukák dolga, ezért vagyunk, értük élünk, és tesszük mindezt a legnagyobb örömmel, tudván, hogy a ráfordított energiát, szeretetet kamatostul kapjuk vissza, például így. És gyűlölöm akár csak egy picikét is úgy érezni, hogy nem megy, elfáradtam. De tudom, hogy úgyis csinálom, hogy imádom csinálni, imádok az anyukájának lenni, és biztosan oka van annak, hogy extra figyelmet követel magának. Hogy mást ne mondjak az, hogy nincs apja, csak havonta kétszer két napra.... Neki csak én vagyok a biztonság, és amikor én kicsit megborulok, akkor ő is úgy érzi, hogy az egész világ bizonytalan lett. Tudom, ez a szimbiózis, ami közöttünk van. Akár tetszik, akár nem, én nem engedhetem meg magamnak, hogy beforduljak. Miatta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése