Elképesztően leszívja minden létező energiámat ez a gonoszkodás. Meg igazából az igazságtalanság. Ez az egész történet, így, kereken egy rohadtul nem fair sztori. A hozzám közel állók tudják, mennyire kikészített akkor, amikor tartott, mennyit sírtam, hányszor borultam ki. Most, hogy vége, hogy csak szeretnék továbbmenni, ha lehet, még több energiámat elszívja. Mert igazságtalan.

Igazságtalanul kerültem hátrányba a munkámban, igazságtalanul ítéltek és ítélnek meg a mai napig emiatt az egész miatt, és ő is igazságtalanul bánt nap, mint nap. Nem tudom, mennyire aljasság kell egy emberben az ilyen viselkedéshez....? Nagyon elszomorít. Valaha szerettem pedig. Nagyon. Annyira hogy két évet vártam rá, mert hittem neki, hogy van értelme. 

Azt hiszem lassan muszáj lesz feladnom. Főleg hogy tudom, ő mindent megkap, amit akar. Hiszen ezt nézem végig évek óta. Csak kigondolja, és már meg is kapta. Bármit, mindent. Úgyhogy ezt is el fogja érni. Lehet hogy nekem is jobb lesz, nem kell annyira ragaszkodni egy munkahelyhez, nem igaz? Végülis csak abból élek.... (És nevelem egyedül a gyerekemet....)