Pókembert néz, Mary Jane (tudniillik Pókember Peter szerelme) megölel egy másik pasit:

- Nézd! A Pókember szerelme megölelte! Ez nem szép dolog! Vagy az egyiket kell szeretni, vagy a másikat. Mindkettőt nem szabad!

:o Azt hiszem jobb lesz odafigyelni a telefonbeszélgetéseimre....

Alkudozás

Nálunk így megy.

Szeretnék valamit, pl. menjen Manci fürdeni. Természetesen ő nem akar (mert azt soha nem akarja, amit én kérek, de ezen már meg sem ütközöm.)

- OK, akkor 5 perc és megyünk fürdeni, jó?

- 10 perc.

- 5.

- 10.

- Jó, akkor 2.

- Neeeeem, öööööööööt!

És mindenki örül hogy az van, amit ő akart.

Mint az esküvői torta felvágása. Persze, az hordja a nadrágot, akinek felül van a keze, de a kést mégiscsak az alsó fogja. ;)

Valaki azonnal mondja meg, hogy miert faj mar megint a torkom!!!! Mostmar kurva merges leszek, de komolyan....

Tegnap a nagy picsaskodas kozepette elkezdtem tusszogni es folyamatosan fujtam az orrom, etere meg megfajdult a torkom. Lehet ilyesmi allergiatol...? Mar tenyleg nem tudok mire godolni,kb. egy hete hagytam abba az antibiot mert Freddy Krueger hangom lett egyszercsak. Hatalmas moka hogy kb 2 honapja folyamatosan beteg vagyok....

Anyák vagyunk. Szeretjük és imádjuk a gyerekeinket. Bármit megtennénk értük, velük. Minden velük töltött percet élvezünk, még ha néha a maradék három idegszálunkon is ugrálnak páros lábbal. Ha nincsenek velünk, hiányoznak, nagyon.

De olykor nekünk is jár, hogy kicsit az "időszámítás előtti" idők szerint töltsünk egy délutánt. Amikor idiótán vihogunk mindenen ami vicces és ami nem, amikor a legnagyobb problémánk, hogy nem tudjuk eldönteni hol kezdődik a férfiruha osztály, mert ugyanolyan cuccok vannak, mint a nőin, amikor gyorskaját eszünk, nyugiban, nem maradék félhamburgert és hideg krumplit, amikor mindenkit lefikázunk, beleértve magunkat is néha, amikor a Nyugati és a Blaha között véletlenül sem szállunk villamosra, mert ráérünk, és mindig van fontos téma, amit meg kell beszélni. Amikor elrohan hat óra úgy, hogy észre sem vesszük. 

A végén persze rohanunk haza hozzájuk, feltöltődve, kicsit a csajszis oldalunkat megtámogatva. És ez így jó.

Ma volt az oviban az évzáró. Hetek óta mást sem hallok, mint hogy évzáró évzáró évzáró. Néha csepegtetett a koreográfiából egy-egy morzsát, hát már akkor tudtam hogy az első percben végem lesz. A héten minden nap úgy feküdt le aludni, hogy még x(+1)-et kell aludni az évzáróig, és naponta legalább ötször megkérdezte, hogy de ugye tényleg el fogok menni? Miután mindig megnyugtattam, hogy nem tud ezen a világon olyan dolog történni, ami miatt én ne lennék ott az évzáró ünnepségen, már rendesen átragadt rám az izgatottsága. Ma reggel látszólag mély alvásból gyakorlatilag egyszer csak felállt az ágyban, és közölte, hogy na akkor már aludtunk is egyet, ma van az évzáró. Megzabáltam a lelkességét, a kis csillogó szemeit, amikor szóba jött az ünnepély.

Gondoltam, mivel ennyire nagyon várja és ennyire izgul és készül, meglepem valami aprósággal utána. Régóta kedvencem, ez a párna. Mindig szerettem volna kapni egyet, úgy voltam vele hogy egy ilyet ne vegyek már magamnak, nem igaz? Őszintén szólva egyszer kaptam is, csak 4 napra rá visszaadtam és szegény az érdi szeméttelepen végezte, akárcsak én, persze én átvitt értelemben, de ezért adtam vissza egyébként. No mindegy, szóval gondoltam ez remek alkalom arra, hogy én viszont tényleg szívből adjam annak, akit a legjobban szeretek a világon.

A évzáró tőlem megszokottan telt, az első percben már bőgtem, és ez nagyjából az utolsóig ki is tartott. Elmondani nem tudom mennyire édes volt ahogy kicsit zavarban, mindig szemmel tartva a "vendégeit" ropta a kis koreót és énekelt és játszott és pörgött-forgott. De az összes többi gyerek is nagyon aranyos volt, kivétel nélkül mindenki élvezte, tényleg nagyon megható és szívhez szóló volt az egész.

Természetesen a szívnek is nagyon örült, mindenkit végigölelgetett vele gyorsan a csoportban. Hiába no, az én lányom. :)

Hazaérve gyorsan témát váltottunk: "Anya, töltsd le a Pókembert, légysziiiii!". Először azt hittem nem jól hallok, de gondolom beoltották a srácok az oviban, hogy Pókember mekkora császár, hát jóóól van édes lányom, nekem mindegy. Bírom amúgy én is a képregény-adaptációkat, bár Szpájdörment pont nem annyira, én inkább mutáns-párti vagyok, plusz arról sem vagyok teljesen meggyőződve hogy négyévesnek való, de OK, legyen, nézem úgyis vele én is, cenzúrázom. Nagyjából végig is nézte a filmet azokat a részeket, ahol Pókember ugrál meg "repked".

Aztán elmentünk fürdeni, és befeküdt az ágyba a szívvel. A szívvel, amivel megölelgette az ovis csoporttársait, amiről megbeszéltük hogy azért kapta tőlem, mert az én szívem és mindig őt öleli át, a szívvel, aminek a kezével simogatta az arcomat és a sajátját.... Magához szorította, és a kezét (mármint a szívpárna kezét, nem a sajátját) azonnal beállította így. Szavaim sincsenek, de nagyon röhögtem, az tény.

Az elmult 24 ora nagyon leszivta az energiaimat. Hirek, meglepok, sokkolok, vita, kiakadas, egy hirtelen programvaltozas, es persze semmi nem ugy alakul ahogy terveztem. Faradt vagyok es almos, ilyen allapotban borvacsorara menni.... U bazeg. Arrol nem is beszelve hogy vakrandira gyerekkel.... Eselyes lesz, mi?

"Reminder-freak" lettem. Mindenre, ami történni fog rövid- és középhosszú távon, emlékeztetőt állítok be. Szörnyű, ahogy elértem a 30-at, mindent elfejtek. Névnapokra és szülinapokra napokkal előtte figyelmeztető alkalmazást már rég telepítettem a telefonomra, de az elmúlt pár hétben minden sz*rra emlékeztetőt kell beállítanom. Na most vagy ilyen rohadtul fontos ember lettem nagyhirtelen, és annyi programom van, hogy nem tudom észben tartani, vagy baromira szétszórt vagyok. Hmm hmm....

Ez a hétvége bulizással fog eltelni, ma esküvő, holnap Manci utószülinap. Az egészben egy kisebbfajta szépséghiba, hogy én ismét beteg vagyok, hörghurut, jaja, múltkor füles voltam, most ez, tisztára mint egy négyéves.... Hangom nem sok, az is lágy mélybariton, van hogy még az se, szóval ejjdefasza.

Nem baj, a buli biztos hogy jó lesz, megyek is készülődni.

Még mindig, minden évben ezen a napon, minden percben azt pörgetem le, hogy hogy is volt négy éve. Most kaptam az oxyt.... most kötöttek le róla.... most már összefolytak a kétperces fájások és a falon lévő piros kijelzős órán kívül gyakorlatilag nem érzékeltem a külvilágot.... most már császárért könyörögtem a szülésznőnek.... most két fájás között átszaladtam a szülőszobába..... és 14:25-kor megszületett S. Manci Lujza. :)) És LÁNY, pedig igen kevés kivétellel mindenki azt gondolta fiú lesz, és nagy hajú, és hosszú ujjú, és cseresznye szájú, és egyszerűen tökéletes. :)

Boldog szülinapot, kislányom!

És ismételten lustadög vagyok, meg hanyag is, sőt nemtörődöm, hovatovább trehány, mert még múlt hét csütörtökön kaptam egy kedves kis díjat a Dömösi Kecske Empire nagyasszonyától, és mindeddig még csak meg se említettem. Most nagyon szégyellem magam, remélem mindenki látja lelki szemei előtt, hogy mennyire.

Cserébe tovább kell adnom 5 bloggernek/bloggerinának, akiket kevesebb, mint 500-an követnek, na ez nehéz lesz, mert általában zárt, vagy "mainstream" blogokat olvasok, abból se sokat, plusz elárulnom magamról 5 olyan dolgot, amit még kedves olvasóim nem tudnak rólam. Ez azért vicces, mert a legtöbben személyesen ismertek, szóval nektek nem lesz meglepi, ezt borítékolom, de hátha valakinek mégis. (Egyébként blogger pályafutásom alatt már vagy négyszer-ötször biztosan belefutottam ilyen "árulj el n+1 titkot magadról"-ba, szerintem mindig ugyanazokat írom. Bakker, ami titok, az titok. :D Pláne ha az ember nem vállalja fel még a nevét sem na.)

1. Én írtam régen a freeblogon a L.  I.  F.  E.  blogot.

2. Baromira félek az áram "koordinálatlan" formáitól: villámlás, troli/villamos áramszedője (amikor ott ugrál meg pattog meg mittudomén vaaaaa), ilyenek.

3. A kislányom lágyszájpad hasadékkal született.

4. Meglehetősen kancsal voltam babakoromtól olyan 4 éves koromig.

5. A bátyám rocksztár. :)

Akiknek adom? Jesszus, hát azért Diusnak odaadnám, hiába zárt a blogja, akkor is, meg Picidiának is. A harmadik legyen Ercsi, a másik két helyet üresen hagynám, bátran töltsétek be!