Back

Tudom, tudom, teljesen unalmas már ez az innen-onnan eltűnök dolog, de muszáj volt lecsekkolnom, hogy az a bizonyos "gyanús" IP cím, amiről valaki olvas, nem egy olyan emberhez tartozik, akinek semmi köze semmihez, ami itt elhangzik.

Zumbájjéé

Elkezdtem zumbázni, bár csak itthon, DVD-re, mert eljárni rendszeresen bárhová a mission impossible kategória.

Azóta ismét reggaeton lázban égek, pedig évek óta nem nagyon hallgatok. Pedig de jó. :) Muszáj s.ggetrázni rá. Szerintem. :)

"....szeretem és tisztelem...."

Nagyjából két és fél évvel ezelőtt, amikor elköltöztünk Manci apjától, sokat beszélgettem erről barátokkal, családtagokkal. Hogy mi is volt az alapvető bajom (azon túl, hogy a féléves gyerekünk mellett feltétlenül úgy érezte, neki jár, hogy kolleginát mindenképpen ápolgassa az összes munkanapján, valamint hogy a 10 hónapos gyerekünknek hasadékműtétje előtt egy héttel összecuccoljon és otthagyjon bennünket....). Úgy tudtam a legjobban megfogalmazni, hogy azt, hogy nem szeret, nem szerelmes, még csak-csak meg tudnám emészteni, még ha nagyon nehezen is. Elvégre megesküdtünk, holtomiglan-holtáiglan, csináltunk egy csodaszép szerelemgyereket, akit együtt volna illendő felnevelni, és megtanítani neki mindent, amire az életben szüksége lehet. De azt, hogy a legminimálisabb tiszteletet sem kapom meg tőle, nem bírom lenyelni.

Az, hogy a házban lakók közül mindenki egy köcsög volt, hogy nem bírnak nekem segíteni, amikor látják, hogy babakocsit-gyereket-bevásárlást cipelek fel a lépcsőn a másodikra, ő meg minden áldott nap egy hiperből járt haza, de esze ágába se jutott soha bevásárolni, sőt "Ha én egyszer onnan kijövök, csak ezért vissza  nem megyek!" felkiáltással lerendezett mindent, az rendben volt. Hogy én vonatkoztam tavasszal Gárdonyba hétvégente, amikor ő dolgozott, gyerekkel, bőrönddel, babakocsival, arra nem volt képes, hogy Törökbálintról odajöjjön értünk autóval, ("Messze van!"), az szintén OK volt. Hogy ha bármiről panaszkodtam, ami az irodában történt, soha nem mellém állt, mint a másiknak volt igaza, tökmindegy ki volt a másik. Hogy ha bármit, bárkiről elmeséltem, le se reagálta. Hogy ha a barátnőim jöttek szóba, az összeset utálta, ismeretlenül is akár. Hogy ha szokásomhoz híven valamit elejtettem, beütöttem, összetörtem, úgy reagált hogy "Olyan balfasz vagy....". Hogy én asszisztensként "titkárnő" voltam, ő osztályvezetőként "kereskedelmi igazgató" (bár folyamatosan tízezrekkel többet kerestem....).

Mindezek után, amikor azt találtam mondani neki, hogy nem tisztel, hülyének nézett. 

Amikor egyszer komolyabban leültettem beszélgetni erről, meg hogy mi a bajom velünk, említettem neki a jegyesoktatásunkat. Ahol a pap külön kiemelte az eskü szövegének azt a részét, hogy "szeretem és tiszteltem". Ezt soha ne felejtsük el. Tisztelni a másikat. A szerelem lehet, halványul, lehet, elmúlik. De a tisztelet nagyon fontos. Tiszteljük egymást! Kiröhögött. Hülye vagyok, tisztel ő engem. "A múltkor is, nem elmentél a barátnőiddel kávézni, és én voltam itthon Mancival?!". Nem értette. Kurvára nem értette, és én eleinte nagyon tanácstalan voltam, hogy hogyan is értethetném meg vele, itt nem egy, nem kettő és nem három alkalomról beszélünk! Nem arról, hogy ki főz és ki mosogat. Hanem a hozzáállásról. És igen, amíg tisztelem a másikat, és mindazt amit ő csinál, addig ő nem fogja úgy érezni, hogy túlzottan leterhelt velem szemben, mert érzem, tudja, hogy én is belerakom a magamét. De amit elbillen a mérleg, ő úgy érzi neki minden jár, és már beszélni sem tudunk róla, akkor nagy baj van. És már én sem akartam hogy megértse. 

Sajnos azt gondolom, a tisztelet az a dolog, ami ha egyszer "elmúlik", onnantól gatter az egésznek. Kurvaszar ezt átélni is, és kívülállóként is szar végignézni, ha a környezetünkben történik. Nem tudom mi a megoldás, ilyenkor nem lehet jó tanácsot adni. Mit mondj? "Beszélj vele!" De nem érti! "Nyeld le!" Meddig?! "Megváltozik majd!" Mitől? "Hagyd el...." Ilyet nem mondhatsz. "Állj a sarkadra!" Csak még több feszültség és veszekedés lesz az eredménye.

Nem tudom.... Sose mondta senki, hogy ez ennyire nehéz lesz.

Talán rossz emberek kötik össze az életüket egymással? Közben változnak az igények? Vagy az emberek változnak ennyire? Eleve mások voltak az értékrendek, csak nem foglalkoztunk vele? Vagy idő közben mentünk más irányba? 

Sose mondták, hogy ekkora szívás felnőni....

Ami engem illet, spontán hányok már a hóeséstől.

Elképesztően leszívja minden létező energiámat ez a gonoszkodás. Meg igazából az igazságtalanság. Ez az egész történet, így, kereken egy rohadtul nem fair sztori. A hozzám közel állók tudják, mennyire kikészített akkor, amikor tartott, mennyit sírtam, hányszor borultam ki. Most, hogy vége, hogy csak szeretnék továbbmenni, ha lehet, még több energiámat elszívja. Mert igazságtalan.

Igazságtalanul kerültem hátrányba a munkámban, igazságtalanul ítéltek és ítélnek meg a mai napig emiatt az egész miatt, és ő is igazságtalanul bánt nap, mint nap. Nem tudom, mennyire aljasság kell egy emberben az ilyen viselkedéshez....? Nagyon elszomorít. Valaha szerettem pedig. Nagyon. Annyira hogy két évet vártam rá, mert hittem neki, hogy van értelme. 

Azt hiszem lassan muszáj lesz feladnom. Főleg hogy tudom, ő mindent megkap, amit akar. Hiszen ezt nézem végig évek óta. Csak kigondolja, és már meg is kapta. Bármit, mindent. Úgyhogy ezt is el fogja érni. Lehet hogy nekem is jobb lesz, nem kell annyira ragaszkodni egy munkahelyhez, nem igaz? Végülis csak abból élek.... (És nevelem egyedül a gyerekemet....)

Hogyan dolgozzunk hatékonyan

Életbe lépett januártól az a bizonyos, tutifaszabaromijó jogszabály, ami a szabadság idejére járó távolléti díjat szabályozza. Praktikusan: az év kb 10 hónapjában szopsz, ha elmész szabira, mert a fizetésed kevesebb lesz. Mennyire fair, nem? Nyilván - az NGM-en kívül - mindenki érezte, hogy ez így nem jó, ha valaki fixbéres, ugyan miért kellene mondjuk egy tizessel kevesebbet keresnie, mert elmegy februárban síelni?

Mi beszéltük az irodában, hogy ezt biztosan nem fogják így hagyni, egészen biztos, hogy módosítani fogják ezt a szabályt, és megadják a lehetőséget arra, hogy a fixbéresek valóban fix bért kapjanak, akár merészelnek szabadságra menni, akár nem. (A fizetett szabadság definícióját meg most ne boncolgassuk, de józan paraszti ésszel, példának okáért nekem, mint fix fizetést magában foglaló munkaszerződéssel rendelkező munkavállalónak, gondolom pontosan azt jelenti, amit 10 éves kor felett mindenki úgy értelmez, hogy a fizetett szabadságomra is jár ugyanannyi fizetés.)

No, úgy tűnik meg is történt, illetve meg fog történni a szabály módosítása.

Egy mondatot idéznék a fenti cikkből, amin hangosan kellett röhögnöm:

"Az év elejétől érvényes szabály nem egyértelmű, értelmezési vitákat generált a cégek, könyvelők, bérszámfejtő programot fejlesztők, pénzügyesek, adószakértők, munkajogászok között."

Másnál nem? Csak ennyi helyen okozott gondot az értelmezése? Akkor nem tudom, szerintem lehet hogy a cégvezetőkkel, könyvelőkkel, bérprogram fejlesztőkkel, pénzügyesekkel, adószakértőkkel és a munkajogászokkal lehet a probléma. Éppen itt lenne az ideje, mindenkit szövegértés kurzusra küldeni!

És a sztori tovább folytatódik, miután én közöltem, egyetlen darab e-mailt sem vagyok hajlandó a jövőben tőle elolvasni, sms-t küldött, reggelre pedig az íróasztalomon várt egy levél az irodában. Természetesen mind ócsároló.

Majd később kiderült, gyakorlatilag szeretett volna kirúgatni. Illetve közölte főnökünkkel, hogy engem nem bír elviselni, és látni sem, velem egy munkahelyen tartózkodni pláne nem.

Egyetlen rohadt nagy mázlim jelenleg, hogy főnököm tisztán átlátja a helyzetet, és nem engem tart bárcáskurvának, hanem őt egy szemétládának. Pedig ő is pasi.

Sose gondoltam volna, hogy ebből egy ekkora szar kerekedik, és hogy röpke néhány hét alatt valaki sikerül mélységesen meggyűlölni és szánni.

Egyébként meg azon csodálkozom, hogy még tud járni. Gerinc nélkül....

Na EZ egy igazi jokivansag, egy Igazi Ferfitol!

"És amennyire jól lovagolsz, tényleg utolérhetetlen leszel! De a sebesség mámorától megszédült legjobb lovas is csúnya nagyot tud esni a nyeregből, ha csak egy pillanatra is nem oda koncentrál... De kétségkívül leírhatatlan érzés, élvezd, amíg lehet!"

No. Ilyen es ehhez hasonlo, csodalatos uriemberekkel van dolgom. Aki, miutan hiteget es áltat ket evig, majd egyik nap, minden elojel nelkul megjelenik egy karikagyuruvel az ujjan, nem sokra ra csaladot alapit, egy idiota facebookra posztolt felmondat utan kozli velem hogy nyugodjak meg, fogok en meg pofara esni meghozza joooo nagyot. Lovagolhatok barmilyen jol (....), ugyis megszopatnak.

Tulajdonkeppen.... O mar csak tudja. Elvegre igen, ha valaki, na o IGAZAN tudja hogy kell egy not padlora kuldeni.

Az elet csodaszep, nem? Jo hogy ennyien torodnek az emberrel.

Kinek a pap....

- Anya, te a doktorbacsikat vagy a doktorneniket szereted jobban?
- Ha lehet valasztani, akkor inkabb a doktorbacsikat.
- Ühü.... *gondolkodik* De miert?

:D Erre mi a jo valasz egy ovis szintjen?

Báájmáájmed'szin

Erről a dalról mindig az a két koncert jut eszembe, nem tudom miért, mert a pestin még csak el sem játszotta, csak a buli előtt közvetlenül ment. No de nem is ez a lényeg, hanem hogy ez egy demo verzió, és valahogy nekem kimaradt eddig az "igazi" (vagymi), nagyon vicces. :) Snoop Doggot sose szerettem annyira egyébként, nem is egy tipikus dal ez tőle.

Ami mutánsvírusékat illeti, lassan asszem meggyógyulok, ezzel párhuzamosan, illetve szoros összefüggésben lelkileg is sokkal jobban vagyok. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, ezt nem tudom. Vagyis, de. A tojás. Ugye. Bizonyított tény.