2011.

2011-et sem életem legjobb évei között fogom számon tartani. Bár.... Ha úgy vesszük, meglehetősen tanulságos év volt, minden téren.

Megtanultam, hogy az ember a munkahelyén hiába dolgozik jól, ez nem mindig elég, és van, hogy nem számít.

Megtapasztaltam az irigységből fakadó rosszindulatot, és azt, hogy bizony keményen hatással lehet az ember életére egy ilyen gyökér jóakaró. (Ld. előző pont.)

Életemben először kellett elfogadnom azt, hogy pletykálnak a hátam mögött, és teljesen felesleges bármilyen szóbeszéd elé menni, még feleslegesebb magyarázkodni bárkinek is. Viszont tőlem egészen szokatlanul az igen fejlett igazságérzetemet csupán egy rövid ideig zavarta ez az egész, aztán belenyugodtam, hogy mindenki gondol, amit akar, az a kettő ember (köztük én) aki érintett volt a témában, pontosan tudta az igazságot, a többi nem érdekelt.

Meglehetősen hosszan tartó vergődés után sajnos megtanultam, hogy sok esetben Amy Winehouse-nak igaza van: "Love is a losing game", és hogy nem, kölcsönösen szeretni nem elég.

Megtanultam, hogy a "házi nyúlra nem lövünk" nem hülyeség, sőt, okosabb dolog betartani.

És nem utolsó sorban megtapasztalhattam, lehetek én bármennyire tökös G.I. Jane, gondolhatja azt rólam bárki, hogy én a jég hátán is, és amúgyis hejj de erős vagyok, van az a pont, amikor nem megy egyedül, és segítséget kell kérnem a probléma megoldásához.

A legnagyobb tanulság minden téren az volt, hogy bárki bármit mond, csak akkor higgyem el, ha már valóban megtörtént. Van olyan, hogy még akkor se....

Ez az év minden létező kétségemet eloszlatta afelől, hogy nem volt rossz döntés elhagyni Manci apját. Ez megnyugtat. És bár előfordul, hogy segítséget kell kérnem, továbbra is megállok a lábamon egyedül Mancival.

Rengeteget jelent, hogy van a családom és vannak barátaim, akiknek 976-szor is elmondhatom ugyanazt, még mindig meghallgatnak, és nem küldenek el a francba. A legtöbb esetben legalábbis.

Nagyon örülök annak, hogy fentebb említett barátok számát idén sikerült eggyel növelni. Már magam sem tudom mikor és hogyan vált "havernőségből" barátsággá, de így történt, és ez nagyon jó! Dömöscity rulez! ;)

Idén is sikerült néhány egészen kellemes, megkockáztatom felejthetetlen alkalommal lazítani kicsit "nagylányos" bulikon. Az egyik ilyen az biztosan a Roxette koncert volt, a másik a 2 napig tartó családi buli Balcsin, a harmadik pedig a hosszú idő óta, vagy talán összességében is az első táncos móka a két unokatesómmal. Jó párat sorolhatnék még ide, amikor igazán, és már-már felhőtlenül jól éreztem magam, volt azért szerencsére bőven!

Nagyon sokszor adok hálát a sorsnak, istennek, az életnek, mindegy hogy hívjuk, hogy van nekem Manci. Álszent dolog lenne azt mondani, hogy sokszor megkönnyítette a nehéz időszakokat, mert bizony volt olyan, amikor a fizikai és lelki terhelhetőségem határán, az utolsó kis energiakockákkal lökdöstem előre magam és ültem le Hófehérkével játszani, vagy Bogyó és Babócát olvasni, amikor legszívesebben a plafont bámulva vagy éppen zokogva sajnáltam volna magam. Tulajdonképpen sokszor neki köszönhetem, hogy még egy egészséges kiborulásra sem volt időm, sokszor jó volt így, sokszor jobb lett volna úgy. Viszont az ő őszinte és tiszta szeretete, ahogy átölel és hozzámbújik, vagy azt mondja hogy "szeretlek" vagy "hiányoztál", mindennél többet jelent nekem ezen a világon. Az ő anyukájának lenni a legjobb dolog, ami velem történhet, erre 2011-ben is számtalanszor döbbentem rá.

Azt hiszem ennyi. A tavalyi évnek is örültem, amikor vége lett, az ideit még kevésbé bánom. Hogy mit várok 2012-től? Őszintén szólva semmit. Érzem, hogy valami jönni fog, nagyon benne van a levegőben most, jó néhány hete érzem már. Nem tekintek hatalmas nagy várakozással elé, mert most úgy gondolom, hogy olyan lesz ez az év, amilyenné én magam teszem.

Kezdetnek január 3-án 8:30 perckor szeretettel vár a Pesti Központi Kerületi Bíróság, hogy kimondják a házasságunk hivatalos végét. Szerintem jó kezdés, még ha ez furcsán hangzik akkor is, nekem mindenképpen!

Boldog új évet!

(Természetesen senki ne gondolja hogy FRANKÓN szilveszter éjjelén, az óév utolsó percében sikerült befejeznem a bejegyzést, kicsit csaltam.)