Élen a Magya Posta.... sokáig

Ezzel a történettel még tartozom.

Jól kitaláltam Mancinak, hogy márpedig diavetítőt fog kapni karácsonyra. Az első sokk után, hogy egy ilyen némiképp gagyinak tűnő műanyag cucc annyiba kerül, mint egy jobb DVD-lejátszó, megrendeltem a Diafilmgyártótól, itt volt a legolcsóbb. Nyilván sikerült belenyúlnom abba a százból egy cégbe, aki a csomagok kézbesítéséhez a jó öreg, megbízható (ha), gyors (haha), gazdaságos (hahaha) Magyar Posta mégoly színvonalas szolgáltatását használja.

Na jött az értesítés, leszek szíves befáradni a Verseny u. 1. szám alá. Jó, leszek szíves. Verseny utca, Verseny utca, tudom hogy hol van, Keleti mögött egy sötét, ijesztő, kihalt, undorító utca, ami nappal is az én kis nyuszkó lelkemnek meglehetősen félelmetes, általában legalább 3-4 csövibe és/vagy alkoholistába beleszalad az ember.

Elérem az ojjektumot, bezárt. Bezárt a posta. Mármint nem aznapra, hanem úgy általában, forever, a postahivatal megszűnt. Vattafákk???? Verseny u. 1. Ahaaaa, merthogy ez a páros oldal, akkor eleve sem itt kellett volna keresnem, buta, buta lyány. Mondom, nosza hát, elindulok akkor a Verseny utcán, OK, arrafelé csökken, jó, akkor már csak meglátom a postát. Sétálok, persze, sétálok hát, gyorsgyaloglás rulez, ismétlem, hányás a hely, sötét van, köd, hideg, néha lánccsörgés hangját vélem hallani, illetve talán még a sikolymaszkos csávót is látom fel-felvillanni néha. OK, túldramatizálom, de tény hogy a Keleti Pályaudvar közvetlen környéke kellemes korzó ehhez képest.

Elérem az utca elejét. Sehol egy nyomorult postahivatal, de még csak egy erre utaló jelzés se. MÁV épület az igen, sok egyéb sötét épület az igen, másik oldalon meg néhány kocsma. Megnézem még egyszer az értesítőt, Verseny utca 1. Hol a búbánatos tökömben lehet, hát itt állok a Verseny utca legelején, dögöljek meg egyetlen rohadt POSTA feliratot nem látok sehol, de még csak olyan helyet sem ahol emberi életnek nyoma lehet. Kivéve a kocsmát a másik oldalon.

Gondoltam hátha a postás hülye (hahaha, de mekkora arc vagyok már, nem?) és véletlenül nyomta rá pecséttel, hogy Verseny utca 1., valójában úgy értette, hogy Baross tér 11. De ha mégsem, ott legalább remélhetőleg útba tud igazítani valaki, hogy mégis a föld alatt keressem-e esetleg azt a szájbavert csomagot vagy mi....?

Bemegyek, miután majdnem fellök egy tiszta ideg csaj, aki az orra alatt válogatott szitokáradatot zúdít az összes postásra, mondom a nőnek, hogy érkezett egy csomagom a Verseny utca 1. szám alá. Félbeszakít:

- Hát az nem ez - és rámcsukná a kis ablakot. Na itt kezd kinőni még hat fejem. Azért összeszedem magam és megkérem, segítsen már hol találom.

- Hát a Verseny utca 1. alatt. - Igen???? Na ne mondd már nekem, baszki, hát komolyan ott van, te drága, segítőkész asszony, te.... - Felszáll itt a buszra, elmegy vele egy megállót.... na de ne egy tipikus postahivatalt keressen (!!!!), hanem ki lesz írva hogy "2. sz. kapu", ott menjen be és kérjen útbaigazítást.

Kínomban röhögök, de igazából félhangosan én is szidok mindent és mindenkit. Csendben halkan jegyezném meg, ekkora már nagyjából háromnegyed órája próbálok hozzájutni a csomagomhoz.

Elindulok vissza imádott Verseny utcámra, csakazértse szállok buszra. Elérem megint az utca végét, áhááááá, ja hogy ez a sorompóval lezárt, biztonsági őr által védett hely az, ahová nekem jönnöm kell, hogy én erre korábban nem gondoltam....? "1. sz. kapu", szarokrá, tudom, nem ezt kellene keresnem, de kint ácsorog úgyis a biztiőr, megkérdezem, nem tudja-e csak úgy egész véletlenül hogy hol tudnám felvenni a csomagomat.

- Kocsival jött? - Ezen a ponton már tényleg hangosan röhögtem.

- Miért, olyan messze van?

- Nem, csak oda nem tud autóval bemenni. - Meglepő fordulat ezek után. - Menjen itt még nagyjából száz métert, menjen be a kapun, keressen egy ugyanilyen ruhás embert mint én, és kérdezze meg tőle.

Magamban igen rondán káromkodva bemegyek az ominózus kapun. Három (!) biztonsági őr indul el felém igen határozottan. Komolyan mondom megijedtem, hogy hová jöttem vajon, valami titkos telephelyre hatoltam be vagy mi? De aztán kiderül hogy nem, szuperjó helyen járok, már csak tizenöt méter és ott is a csomagkézbesítő. Ahogy belépek, előttem a Baross téri postán már látott nő igen hangosan káromkodik. Megnyugszom, hogy nem csak én vagyok ennyire béna.

Innentől már pikkpakk megy a dolog, már csak egy laza öt perc kell, hogy megtalálja a csomagot, átveszem, mindenki boldog. Csóri postás nő, bár próbálok kedvességet erőltetni magamra, nem túl hihető, legszívesebben elküldeném a bús francba, és közölném vele hogy az egész Magyar Posta hatalmas vicc, csak a rosszabbik fajtából, és poén nélkül. De miért bántsam szerencsétlent, valószínűleg éppen elég nagy szívás neki ott dolgozni, de abból kiindulva hogy nem csak nekem jelentett gondot megtalálni a helyet, szerintem előfordul hogy rajta csattan. Mint ahogy hallottam is.

A tanulság számomra annyi, hogy az életben többet nem rendelek semmit úgy, hogy a postás hozza a csomagot. 2012 hajnalán ez a szolgáltatás nagyjából zéró. Akkor, amikor a futár 600-900 forintért kihozza a munkahelyemre másnap, ahol bárki átveheti, a posta kizárólag nekem vagy a meghatalmazottamnak hajlandó odaadni nagyjából egy hét elteltével, ha van akkora mázlim, hogy egyáltalán megpróbálja kihozni. (Amikor Mancival még itthon voltam, úgy háromszor fordult elő, hogy egész nap itthon voltam, és délután Apa hozta fel az értesítőt hogy leszünk oly drágák befáradni a csomagért.) Mindezt nagyjából a duplájáért. Drága, lassú, elavult. Azt meg már hadd ne is említsem, hogy soha semmim nem érkezik abba a postahivatalba, ami 5 perc sétára van a lakástól, ajánlott levelek is a másik kerületben lévő postára jönnek, csomag meg, mint tapasztalhattam Halál F*a utca 2. szám alá.... Tényleg egy vicc. Tudom, én is egy pancser vagyok, meg lehettem volna ennél találékonyabb, igen, tudom, elkényeztetnek bennünket a futárszolgálatok, ahol még azt is megmondja a fiúcska hogyan írjam alá. Ez van. Ami engem illet, inkább ezt szeretem, a többit meghagyom annak, aki szerint mókás bosszankodni.