.... és akkor a Quimby koncertről hazafelé, az irdatlan, hatalmas tömegből kifelé araszolva egyszer csak felém fordul egy srác, és mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megszólít:

- Te az (XY) utcában laksz.

- Őőőőő.... ez így van.

Szerintem szörnyen ostoba kifejezés ült az arcomra azonnal, de segített, a házunkkal szemben van egy autószerelő műhely (igazából autóvillamossági, csak úgy mondom), az övéké. Mi tagadás, tényleg ledöbbentem. Csak így a néhányezer emberből valaki éppen kiszúr, hogy ismer látásból, azt meg már nem is részletezném, hogy mennyire tartják szemmel a környéken lakó nőstény-állományt. 

Egyébként látásból már én is ismerem az ott dolgozókat, van egy öreg kövér, egy öreg nemkövér, egy középkorú, erősen barna bőrű, rajzfilmfigura-szerű arcberendezéssel, aki kispolszkival jár, de őt még sose láttam ott.

A koncert maga jó volt nagyon, bár nem vagyok egy elvetemült Quimby-rajongó. Meg tőlem már kicsit távol áll ez a mocskosmód szétcsapva létezem és koncertezem dolog. Egy olyan 13-14 éve még bírtam a szanaszét cuccolt Kowa szövegelését a fényekről és a kis táncoló porszemekről a tudatunk tükrén (simán leközvetített szerintem egy LSD tripet egy laza szombat este), de ma már inkább idegesít, ha a két dal közötti mondanivalót ember nincs a Földön, aki érti, beleértve azt is, aki mondja. Megöregedtem, na. De ha ezt nem nézzük, akkor jó kis (kis 2 órás :) ) buli volt, sokszor denszelős meg éneklős, bár a depi-blokk alatt elgondolkodtam, hogy elkérem Dius pszichológusának az elérhetőségét.

Szóval köszönöm TofiPofinak az ötletet, hogy menjünk, jó lezárása volt a hétnek. (Azóta Caprival fáraszt, de ez egy másik bejegyzés témája lesz.)