szombat

Nagyon örülök, hogy vége ennek a hétnek, bár, igaz, mégis mi változna hétfőtől....?

Egy hete egy spontán, igen jól sikerült és reggelig tartó buli után valami olyan brutál mélyrepülés következett, hogy én magam is megijedtem tőle. Tulajdonképpen egy félmondat indította el azt hiszem. "B" nősgyerekesnek meséltem a hétvégéről és a buliról, arról, hogy hogyan vigyáztunk mi lányok egymásra. Mert azt hiszem nálunk - és szerintem a legtöbb lánynál - ez az alap, nem kérdés, nem feltételekhez kötött, ha látom hogy a másik nem feltétlenül van képben, én meg igen, figyelek rá, ennyi, nem kell ezt részletezni. 

(Azért az a jelenet óriási volt, amikor másfél óra alvás után próbáltam felébreszteni asszonyt, és egy órán keresztül, úgy ötpercenként küldött el a francba, amire persze utána nem emlékezett.)

No szóval "B" nősgyerekes csak ennyit tudott hozzáfűzni: "Túl sok emberért vállalsz felelősséget."

Először persze röhögtem rajta, igen, te már csak tudod, legalább 2 hónapja már ismersz is, aztán azért elgondolkodtam rajta.... Aha.... Végül is igen. Persze! Abszolút! És nem arra gondolok, hogy amikor tudom, hogy a barátnőmnek délre haza kell érnie, különben a férje először őt filézi ki, közvetlenül utána meg engem, nem hagyom hogy elaludjon. Hanem arra, hogy ezeket a nős Don Juanokat hogyan kezelem, illetve leginkább nem kezelem. 

Nem mondom meg neki kerek perec mondjuk, hogy "Barátom, engem te elfelejtesz, hazahúzol a nejedhez és a kölykeidhez, nem írogatsz, ne hívogatsz, nem basztatsz, leszállsz rólam de kurvagyorsan, az én bugyim neked tabu, meg amúgy is, a feltételezés miatt is elmész a halál f.ára...." Neeeem, ehelyett türelmesen elmagyarázom, hogy én nem megyek bele ilyenbe, mert nekem ez kevés, nem leszek többet második senki életében, és egyébként sem dúlok szét családokat, majd még ápolgatom is a kis lelkét, nehogy úgy érezze, hogy lealázom a visszautasítással, megértek, meghallgatok, százszor ha kell, mosolygok együttérzőn, magyarul szépen az ő szarját is a vállamra veszem. Ellenben ő baromira nem foglalkozik vele, hogy nekem ez kellemetlen, kínos, nem jó, nem, ő csak tolja tovább a hülyeségeit, még feltételesen a nyakamba akasztja, hogy ő akár a családját is elhagyná, ami nyilván egy Brazília méretű K.A.M.U.

És amikor ezt kimondta "Túl sok emberért vállalsz felelősséget.", tényleg világos lett, hogy én mindenki kis lelkével foglalkozom, és hol vagyok ÉN? Az én lelkemmel melyik kanos családapa foglalkozik? Azon túl, hogy a szavak nagyon mennek, ha lenne padlásom, már tele lenne velük, így viszont csak a bejáratit ajtót nem tudom lassan kinyitni ettől a sok üres faszságtól. Szerelmes, persze, szerelmes hát, vagy én vagyok egy idióta, vagy nekik nincs fogalmuk sem arról, mi az a szerelem. A "Tudod, hogy én mindig itt vagyok, ha szükséged van rám" mondatot már csak gúnyos nevetéssel tudtam lereagálni, és nem mentem bele annak fejtegetésébe, hogy ez mennyire nem igaz. Hogy meglepődne ha egy laza kedd este 11 magasságában felhívnám bármelyiket is, hogy "Szükségem van rád, beszélgess velem!". Lenne ám dráma, meg amit akartok. 

És igen, ez az én hibám. Mert én nem csak, hogy celofánba csomagolom a szart, sokszor még masnit is teszek rá. Ki vagyok én, hogy megbántsam, hogy rondán beszéljek, hogy lealázzam, kellemetlen helyzetbe hozzam? Ő persze nyugodtan gyalogolhat fel-alá rajtam, az nem gáz, legalább neki nem rossz, én meg majd megbirkózom vele. Itt rengeteg pótolnivalóm van, nagyon sok. Hogy hogyan álljak ki magamért ilyen helyzetekben. Szép és jó az együttérzés, remek dolog a kedvesség, de amikor az ember csak magára lapátolja vele a szart, az baromira nem jó.

Legalább a felismerés megvan. Persze, hiába mondták nekem ezt más sokan finoman vagy durván, ezek a dolgok csak akkor érnek meg, ha magától jön rá az ember lánya. Erre céloztam az előző "Live and let die" idézettel. Én hagyok mindenkit élni, de ők nem hagynak engem. Groteszk poén, hogy éppen az elmúlt hetekben halottam az egyiktől, hogy ő úgy próbál viselkedni, hogy "Élni és élni hagyni". Mármint engem. Érdekes elképzelése van az életről szerintem. Most nem akarok feministába hajló közhelyeket felsorakoztatni, hogy mostantól csak én számítok, és mindenki bekaphatja nyugodtan, de végre szeretnék én élni. Élni, és őket meg hagyni, hogy a saját terheiket cipeljék maguk. Rokkanjanak bele ők, ha kell.

"Live and let die".


2 megjegyzés:

  1. Tapsvihar és ováció, juhú!!!! :D Na, erre emlékezzél minden megnyilvánulásuknál és kezdődjön el a NEM kedves időszak. Elmehetnek az anyjukba, a Kukacukkal együtt. :)

    VálaszTörlés
  2. :DDDD Jaj most megint beugrott, ahogy ott árván lóg a kis szomorú szemeivel. :D

    VálaszTörlés