Kevés dolgot utálok jobban, mint amikor Manci hétvégén lesz beteg. Persze alapvetően azt is utálom, ha beteg, nyilván, de hogy majd' egy teljes nap múlva tudom csak dokihoz vinni, én ezt gyűűűűlölöm. Közben édesem alig csillapítható lázzal fekszik (éppen alszik) úgy, hogy azt mondja nem fáj semmi.... Namostakkor....? Szóval engem ilyenkor nem szokott az érdekelni, hogy a láz alapvetően nem ok arra, hogy ügyeletre rohangáljunk a gyerekkel. Mert nekem amúgy igen. Háááát ez van, vannak parás és kevésbé parás szülők, én előbbiek táborát erősítem, ezt közel 4 és fél éve tudom. (Egyébként én mandulagyulladásra voksolok, mert kicsit "gombóc-van-a-torkomban" hangon beszél.)

Jó régen volt már beteg, ennek azért nagyon örülök! Remélem most nem kezdjük el újra. :(

Frissítve: Torokgyulladás.

Egyébként mennyire érdekes.... Már pénteken elkezdődött, hogy nagyon.... nem is tudom a szülőre mit lehet mondani, ami ugyanazt fejezi ki, mint amikor a gyerek anyás? "Gyerekes"? :D Mindegy, szóval az voltam. Alig vártam már hogy mikor mehetek végre érte az oviba, az úton Dömösig nagyon zavart, hogy nem mellettem ül, hanem a hátsó ülésen, szombaton nagyon nem szerettem volna ha elmegy az apjához, megjegyzem ő sem. Már indulhattunk volna, helyette inkább összebújva aludtunk még egyet, nagyon nehezemre esett nekem is elválni tőle most. Erre szűk 12 órára rá belázasodik.... Hiszek a betegség lelki okában. Lehet hogy csak így oldotta meg, hogy együtt legyünk kicsit? "Ez a terület (garat, mandulák) a védekezés szerepét látja el, tehát a harc és az érzelmek motívuma is megjelenik benne. Az ilyen betegségeknél a nyelés is nehéz, fájdalmas, ami azt jelzi: „nem tudom, vagy nem akarom lenyelni, ami történik velem”." (Femina)

Most azt mondta nekem: "Én csak veled akarok lenni, örökre, senki mással!" Édes kincsem....